Vizes Eb: hatodik helyen zárt a magyar műugró vegyescsapat

2021.05.10. 20:58
A 6. helyen végeztek a magyar műugrók a vegyes csapatversenyben a budapesti Európa-bajnokság hétfői nyitó napján..

A legkomplexebb és az egyik leglátványosabb versenyszámmal kezdődött meg hétfő este a műugrók versengése a Duna Arénában. A vegyescsapat-viadalon 2-4 tagú együttesek mutattak be hat ugrást 3, illetve 10 méterről, a sorozatokban egyéni és szinkrongyakorlatok egyaránt szerepeltek.

A mieinknél a magyar válogatott legrutinosabb tagja, a 26 éves Bóta Botond egy 3 méterről remekül kivitelezett előre kettő és fél szaltó csavarral adta meg az alaphangot a viadalhoz, amelyen az egyaránt 2004-es születésű Kun Patríciával (Lunda SE) és Szabó-Seri Lillával (RLSE) végül a 6. helyen zárt a héttagú mezőnyben.

„A cél az volt, hogy minél több számban induljanak a versenyzőink, a csapatversenyt bemelegítésnek szántuk az egyéni viadalok előtt, ami jól sikerült, határozott mozgásokat láthattunk a mieinktől – értékelt Ligárt Balázs szakmai vezető. – Botond volt a jolly jokerünk a négy ugrással, nélküle ebben a számban nem tudtunk volna versenyezni. Szépen helytállt mellette a két fiatal, Lilla az első tétversenyén nagyon szép kézállást mutatott be a toronyban, Patrícia pedig Botival szinkronban mutatkozott be jól.”

A „nagyok” versenyében az oroszok szoros csatában nyertek az olaszok előtt.

ÚSZÁS
VIZES EB (BUDAPEST, DUNA ARÉNA)

MŰUGRÁS
VEGYES CSAPATVERSENY
1. Oroszország (Krisztina Iljinih, Jevgenyij Kuznyecov, Jekatyerina Beljajeva, Viktor Minibajev) 431.80 pont
2. Olaszország 428
3. Németország 421

6. Magyarország (Szabó-Seri Lilla, Bóta Botond, Kun Patrícia) 258

Legfrissebb hírek

Kós Hubert Európa-csúcsot úszott 200 háton!

Úszás
10 órája

Milák Kristóf hatodik lett 50 méter pillangón; Németh Nándor országos csúcsot úszott

Úszás
10 órája

Úszó Eb: ezüstérmes a női 4x200-as gyorsváltó!

Úszás
2026.08.10. 19:32

Úszó Eb: Szabó-Feltóthy Eszter döntős 200 méter háton, Kokas Fanni kiesett

Úszás
2026.08.10. 19:06

Úszó Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
2026.08.10. 18:37

Kós Hubert: Én is Kós Huberttől várnám az érmeket

Úszás
2026.08.09. 16:07

Vizes Eb: bemutatkozott az első magyar óriás-toronyugró, Dobra Viktor

Úszás
2026.08.07. 17:45

Betlehem aranyérmes a férfi 3 km-es kieséses versenyben a vizes Eb-n

Úszás
2026.08.07. 12:23