Wladár Sándor Orbán Viktorhoz fordult az edzői életjáradékok ügyében

I. SZ.I. SZ.
2024.11.08. 09:02
Milák Kristóf (jobbra) esete hívta fel Wladár Sándorék figyelmét az edzők jutalmazási rendszerének problémáira (Fotó: Török Attila, archív)
A miniszterelnökhöz fordult Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, aki azt kéri Orbán Viktortól, személyesen járjon közbe annak érdekében, hogy Milák Kristóf párizsi olimpián szerzett érmeiért Virth Balázs és a többi edzője is kapjon életjáradékot – írja a Magyar Nemzet.

A problémát a Magyar Nemzet szerint az okozza, hogy a sportolónak kell megneveznie a munkáját segítő szakembereket, és Milák ezt elmulasztotta megtenni a párizsi olimpia után. Ott 100 méteres pillangóúszásban arany-, 200 méteren ezüstérmet szerzett.

A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy Milák „a 2021-es tokiói olimpia után edzőjeként még természetszerűleg Selmeci Attilát, nevelőedzőjeként pedig Plagányi Zsoltot jelölte meg, a párizsi játékok után viszont nem csupán a felkészülését három éven át irányító Virth Balázsról, továbbá Zala Györgyről feledkezett meg, hanem Plagányi Zsoltot is megfosztotta nevelőedzői státusától”.

Az úszószövetség célja, hogy a kormányrendelet által meghatározott protokoll megváltoztatásával levegye ezt a terhet a sportolókról, és másképpen állapítsák meg, hogy ki jogosult életjáradékra (korábban éppen amiatt került a döntés a sportolók kezébe, hogy kizárják az ügyeskedőket a jutalmazásból). 

„A Magyar Úszószövetség edzőbizottsága egyhangúan azt a véleményt fogalmazta meg, hogy lehetőségeihez mérten minden támogatást meg kell adnia annak érdekében, hogy orvosolják a Virth Balázst, Zala Györgyöt, Plagányi Zsoltot és Kovácshegyi Ferencet ért méltatlanságot – idézte a Magyar Nemzet Wladár Sándort. – A szövetség elnökeként és a Nemzet Sportolójaként egyaránt kötelességem támogatni ezt a kezdeményezést. Az eset túlmutat önmagán, véletlenül sem az a szándékunk, hogy felelősöket nevezzünk meg, Milák Kristófra a mulasztásaival, sajátos habitusával együtt a magyar úszósport korszakos alakjaként tekintünk. Úgy is fogalmazhatnék, az a célunk, hogy róla és a sporttársairól kerüljön le az adminisztrációs teher, s mindenki számára világos, egyértelmű szabályozást teremtsünk meg ebben a fontos kérdésben.”

 

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf hatodik lett 50 méter pillangón; Németh Nándor országos csúcsot úszott

Úszás
18 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
Tegnap, 12:26

Úszó Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
2026.08.10. 18:37

Sós Csaba: Milák ilyenkor szokott nyerni

Úszás
2026.08.07. 07:51

Először neveztek ki külföldi kapitányt a cseh labdarúgó-válogatott élére

Minden más foci
2026.07.31. 14:09

Úszó Eb: itt a párizsi magyar csapat

Úszás
2026.07.22. 13:21

Wladár Sándor három aranyérem megszerzésében bízik Los Angelesben

Úszás
2026.07.10. 15:47

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33