Rövid pályás úszó-vb: Kós Hubert ezüstérmet szerzett 100 méter háton

Vágólapra másolva!
2024.12.11. 17:47
Fotó: Koncz Márton
Kós Hubert ezüstérmet nyert a férfi 100 méteres hátúszás szerdai döntőjében a Budapesten rendezett rövid pályás világbajnokságon.

A 21 éves magyar úszó nem kezdett erősen, de aztán folyamatosan zárkózott fel, és 75 méter után már az első helyen fordult. Kós az utolsó centiméterig nagy csatában állt az orosz Miron Lifincevvel, aki azonban nagyon kicsivel megelőzte, és új juniorvilágcsúccsal elsőként csapott a célba.

Kós 48.79-es idővel, új országos csúcsot felállítva ezüstérmet nyert, és a magyar küldöttség első érmét szerezte a hazai rendezésű rövid pályás világbajnokságon.

„Persze a három század bosszantó, de olimpiát én nyertem. Az élet néha ad, néha elvesz, és inkább itt vegyen el, hogy aztán az olimpián visszaadjon” – nyilatkozta a vegyes zónában Kós, aki hozzátette: egy héttel ezelőtt szó nélkül aláírta volna ebben a számban az ezüstérmet.

Megjegyezte, azt a célját így most sikerült kipipálnia, hogy hazai közönség előtt nyerjen érmet világversenyen, a következő cél egy arany, ráadásul akkor – ugyancsak először – két alkalommal is dobogóra állhatna egy viadalon. Kós még 200 méter háton, 100 pillangón és 50 háton lesz érdekelt a vb-n.

Az úszásával kapcsolatban kiemelte, nem lehet elégedetlen, hiszen a korábbi hibákat sikerült kijavítania, három tizeddel kezdett gyorsabban, mint a keddi középdöntőben, ezúttal azonban volt nála jobb.

ÚSZÁS
RÖVID PÁLYÁS VILÁGBAJNOKSÁG
FÉRFI 100 M HÁT, DÖNTŐ
Világbajnok: Miron Lifincev (Oroszország) 48.76 mp
2. KÓS HUBERT 48.79
3. Kacper Stokowski (Lengyelország) 49.16

 

Legfrissebb hírek

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Csatlakozott a „doppingolimpia” mezőnyéhez a britek olimpiai ezüstérmes úszója

Úszás
2025.09.10. 21:27

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

Úszás
2025.09.09. 18:11

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 10. rész, Egerszegi Krisztina

Egyéb egyéni
2025.09.08. 17:00

Ne hidd, hogy nem vagy képes rá! – Risztov Éva 40 éves

Képes Sport
2025.08.30. 07:06

Sportágat váltott a klasszis mellúszó – sztárportré Adam Peatyről

Képes Sport
2025.08.28. 16:10
Ezek is érdekelhetik