Úszás: a szövetség fegyelmi eljárást indít az Iron Swim volt edzője ellen

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.29. 16:16
Fegyelmi eljárás indul egy úszóedző ellen – képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) hivatalos közleményben jelentette be, hogy fegyelmi eljárást indít Takács Imre úszóedző ellen.

A Magyar Úszószövetség elnökségi ülésén dr. Papp Gábor tájékoztatta a tagokat az általa vezetett eseti bizottság megállapításairól, amelyek az Iron Swim korábbi edzője, Takács Imre ügye kapcsán születtek. A bizottság – amelynek rajta kívül dr. Tausz Katalin, Danks Emese, Tornyossy Mónika és dr. Ugrin Tamás volt a tagja – több meghallgatást tartott, ezeken megismerhették az edző, az érintett versenyzők, szülők és a klub vezetőinek álláspontját is.

Ezek alapján a testület fegyelmi eljárás megindítására tett javaslatot, ugyanakkor megfontolásra ajánlja, hogy a jövőben a szakemberek számára tartsanak képzéseket az edző-versenyző kommunikációról. A bizottság hangsúlyozta az etikai normák ismeretének fontosságát, illetve azt, hogy a Z- és Alfa-generációs fiataloknál egyre kevésbé hatékonyak a korábbi tapasztalatokon alapuló kommunikációs eszközök.

Az elnökség megtárgyalta az elhangzottakat, Wladár Sándor pedig bejelentette, hogy elnöki hatáskörben elrendeli a fegyelmi eljárás megindítását.

Korábban mi is írtunk róla, hogy a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) honlapjára felkerült egy közlemény, miszerint Hosszú Katinka egyesülete, az Iron Swim április 20-án „munkáltatói figyelmeztetést adott” a klub egyik edzőjének, akit etikátlan magatartással vádoltak.

Hosszú akkor hivatalos közösségi oldalán reagált a hírekre: mint bejegyzésében írta, az akkor még meg nem nevezett edzőt már nem foglalkoztatja az egyesülete.

 

 

Legfrissebb hírek

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Csatlakozott a „doppingolimpia” mezőnyéhez a britek olimpiai ezüstérmes úszója

Úszás
2025.09.10. 21:27

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

Úszás
2025.09.09. 18:11

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 10. rész, Egerszegi Krisztina

Egyéb egyéni
2025.09.08. 17:00

Ne hidd, hogy nem vagy képes rá! – Risztov Éva 40 éves

Képes Sport
2025.08.30. 07:06

Sportágat váltott a klasszis mellúszó – sztárportré Adam Peatyről

Képes Sport
2025.08.28. 16:10
Ezek is érdekelhetik