Jackl Vivien és Shane Tusup a Budapesti Honvédhoz szerződött – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.02.18. 10:29
Jackl Vivien, Gergely István és Shane Tusup (Fotó: Budapesti Honvéd Sportegyesület)
A Budapesti Honvéd saját hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy Jackl Vivien és edzője, Shane Tusup náluk folytatja pályafutását.

A Honvéd bemutatója szerint Jackl 2024-ben mindössze 15 évesen lett Belgrádban felnőtt Európa-bajnok 1500 gyorson, időeredményeivel pedig a párizsi ötkarikás játékokra is kvalifikálta magát a leghosszabb medencés táv mellett kedvenc számában, 400 vegyesen is. Az olimpia után edzőt is váltott, a felkészülését Shane Tusup irányítja a következő időszakban.

Az ünnepélyes szerződésaláíráson Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke köszöntötte edzőt és tanítványát. „Néhány héttel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy itt ülök majd kettőtök között, de nagyon jó, hogy ez így van. Köszönjük a bizalmat, amit a Budapesti Honvédba fektettetek, mi pedig minden erőnkkel azon leszünk, hogy megadjuk azt a támogatást, amely a céljaitok eléréséhez szükséges” – mondta a kétszeres olimpiai bajnok sportvezető. 

„Nagyon várom ezt az új fejezetet a sportolói pályafutásomban, hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ilyen sikeres klubban folytathatom az úszást. Az elsődleges cél az ifjúsági korosztályban való minél jobb szereplés, azonban az sem titok, hogy a felnőttvilágversenyeken is szeretném képviselni a hazámat és a Honvédot” – nyilatkozta Jackl Vivien.

„Motiváltan állok az elkövetkezendő időszak elé, hiszen egy edző nem kívánhat többet, mint egy ilyen tehetséges versenyzőt és egy ilyen támogató, sikeres klubot. Úgy érzem, hogy itt minden adott ahhoz, hogy valami korszakosat alkossunk, ehhez pedig az első lépcsőfok Vivi mentalitása és a sporthoz való hozzáállása, ez pedig nagyon meggyőző” – osztotta meg gondolatait Shane Tusup.

 

 

Legfrissebb hírek

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
22 órája

Világcsúcsot úszott a japánok 17 éves tehetsége férfi 200 méter mellen

Úszás
2026.09.24. 11:29

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Kovácshegyi Ferenc: Mindig találok magamnak motivációt

Utánpótlássport
2026.09.19. 11:02

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18

Úszás: parádé Argentínában is, éremhalmozás a nyári világversenyeken

Utánpótlássport
2026.09.08. 16:29

Szántó Dávid: Állítsuk talpra a magyarokat!

Egyéb egyéni
2026.09.07. 08:50

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2026.09.05. 08:58