Kós Hubert: Van, hogy elfelejtem, ki vagyok

– A Texas nyerte meg a konferencia­döntőt az elmúlt hétvégén, Kós Hubert meg a mezőny legeredményesebb úszója lett. Csak hogy kicsit értsük is: ez még nem a végső csata volt az amerikai bajnokságban, mégis mit jelent, hogy nyertek?
– Tavaly is nyertünk, úgyhogy majdhogynem elvárás volt, hogy ezúttal is mi győzzünk. A Texas a legjobb, de ezt nem csak mondjuk: mindenben mi akarunk a legjobbak lenni, ezt a versenyt az egyetemi bajnoki döntő főpróbájaként kezeltük – válaszolta Kós Hubert. – Én nem voltam csúcsformában, azt a nagydöntőre tartogatjuk. 

– Azért nem lehet rossz formában, ha megnyerte a száz yard hátat, a kétszáz vegyest és második lett kétszáz háton.
– Majdnem tökéletesen elvégeztem a dolgom, sajnos olyan problémákba futottam bele az utolsó napon, amelyekkel nem számoltam, és amelyek szokatlanok voltak.

– Elárulja, melyek voltak ezek?
– Sokan voltunk az uszodában, a meleg pedig keveredett a klórral, úgyhogy alig kaptam levegőt – a verseny első négy napján majdhogynem szórakoztam, hiszen csak száz háton úsztam és váltókban, de az ötödiken várt rám a kétszáz vegyes és a kétszáz hát, és a délelőtti két előfutamom között három és fél óra telt el. Nehezen bírtam a levegőt, éreztem, hogy nehéz lesz a nap vége, mert tulajdonképpen tüdőből úszom a kétszáz hátat, ugyanis sok időt töltök a víz alatt. De legalább segített abban, hogy rádöbbenjek, a bajnoki döntőben nem biztos, hogy dupláznom kellene az utolsó napon, hogy a kétszáz hát mellett a kétszáz vegyest is vállalnom kellene.

– Ebben a kérdésben ki dönt: Bob Bowman vagy Kós Hubert?
– Én. Fura kimondani, hogy én dönthetek, de hát ez már a negyedik évem – és amúgy az utolsó napon is dönthettem, mert azután, hogy elrontottam a kétszáz hátat, megkérdezték, indulok-e a négyszer százas gyorsváltóban. Haragban voltam magammal, hajtott a düh, persze hogy vállaltam. És jól is úsztam.

– Mit jelent, hogy elrontotta a kétszáz hátat?
– 48.1-et mentem az első százon, 48.6-ot meg a másodikon – hülyeséget csináltam, hiszen nem indultam meg elég erősen. Köhögtem még verseny közben is, márpedig ha nincsenek meg a víz alatti delfinjeim, sebességem sincs, de persze ez mind csak kifogás. Tanulok ebből is – az egyetemi bajnoki döntőben jön az utolsó kétszáz yardos ­hátúszásom, arra készülök, és az elrontott úszásom ellenére is azt mondom, van esélyem olyan szereplésre, amilyenre még nem volt példa.

– Nagyon leszidta Bob Bowman?
– Már úgy mentem oda hozzá, hogy előre jeleztem, tudom, mit fog mondani, nem tud meglepni. Nem is tudott. Leszúrt, de meg is érdemeltem. Kellett, hogy megszidjon, ez tett igazán motiválttá a gyorsváltóra. Kellenek az ilyen pillanatok, van, amikor elfelejtem, mi a dolgom, mit kell csinálnom, ki is vagyok.

– Ezt kifejti bővebben?
– A csapatért harcol mindenki, élvezem is, hogy csapatban úszom, de amikor odaállok a fő számomban, bármi is van, bármennyire is fontos a csapat, tudatosítanom kell magamban, hogy Kós Hubert vagyok, a kétszáz hát meg a fő számom, és azt muszáj megnyernem.

– Vagyis az, hogy a második lett kétszáz háton, kicsit megtépázta a lelkét?
– Tavaly ezen a konferenciadöntőn száz és kétszáz háton is második lettem, kétszáz vegyesen meg ötödik, ehhez képest ezúttal arany, ezüst és arany jött, így elégedett is lehetnék, de mindig az a legrosszabb, amikor az ember kikap a fő számában – a körülmények nem voltak ideálisak, vagyis nem szabadna, mégis mérges vagyok magamra. Mert ha leszakad a karom, ha sérült vagyok, ha bármi bajom van, a számomat akkor is meg akarom nyerni!

– Hú, de harcos!
– Azért nyertem a nagy versenyeken, az olimpián és a világbajnokságokon, mert ilyen akaraterőm van. 

– Ilyenkor meddig haragszik magára?
– Ez a helyzet a legnehezebb, hiszen én rontottam el, én nem kezdtem elég gyorsan, volt az úszásomban egy nagy hiba, ezt nem szabad elfelejtenem, de nem bosszantom magam sokáig, sokkal inkább motivál a rontás, az hajt, hogy még egyszer ilyet ne csináljak. Ez jó így, mert ebből lesz a fejlődés. És ha a tavalyi konferenciadöntőt nézem, azt mondhatom, jobban állok most, mint akkor.

– Miben áll jobban: fizikailag erősebb vagy mentálisan, netán fogyott, alakult a teste?
– Eleve jobban érzem magam, hiszen túl vagyunk a két legnehezebb hónapon, a decemberen és a januáron, olyankor nincs suli, sokkal többet szoktunk edzeni. Kegyetlenek azok a hetek, ráadásul utálom, amikor a reggeli hidegben a kinti medencében kell úsznunk. Nem tudom pontosan, hány fokos a víz, de biztos, hogy nem segít felmelegedni a mínusz egy vagy nulla fokban… Amúgy mindenben jobban állok: sokat dolgoztam a konditeremben, erősebb lettem, ez segíthet a rövidebb számokban, kell is, mert egyszerűen elegem lett abból, hogy száz háton nem tudok odaérni a dobogóra a világbajnokságokon. Mentálisan is tovább erősödtem, ebben sokat segített az őszi három világkupaverseny, az ott elért eredmények és a két világcsúcs.

– Gondolom, az, hogy továbbra is Léon Marchand-nal edz, szintén nem hátrány.
– Léon elképesztő, egyszerűen mindig jobb és jobb az edzéseken, én ilyet még nem láttam! A világ legjobb úszója, hihetetlenül inspiráló, amit és ahogyan csinál. Felért a csúcsra, ennek ellenére dolgozik tovább, még jobb akar lenni, ez motivál engem is abban, hogy mindig többet és többet tegyek, hogy én is felérjek a csúcsra. Emellett tény: hihetetlenül jó csapatunk van, ha nem így lenne, én is rosszabb úszó lennék. Nem lehet azt modellezni, amit nap nap után átélek, hogy ott úszik mellettem egy komplett világbajnoki döntő mezőnye.

– Összecsap Marchand-nal kétszáz vegyesen augusztusban a párizsi Európa-bajnokságon?
– Beszélgettünk már erről, arról is, vajon nekem lehetne-e meg sorozatban a harmadik Eb-aranyom ezen a távon, vagy Léonnak az első? Mert bármilyen hihetetlen, Léon Marchand még nem nyert Európa-bajnoki aranyérmet. De az Eb-program sajnos e tekintetben nem kedvez nekem, mert a száz hát és a kétszáz vegyes üti egymást. 

– Legyőzhető egyáltalán Léon Marchand?
– Mindenki legyőzhető. Michael Phelps is az volt. De Marchand, akárcsak korábban Phelps, sokat tesz azért az edzéseken, hogy mégse legyen az. Nehéz megverni Léont a fő számaiban – én is ilyen akarok lenni kétszáz háton. Edzenem kell tovább, Phelps sem állt meg, nekem sem szabad.

„Én Szoboszlaira szavaztam volna”

Kós Hubert ezúttal kihagyja az országos bajnokságot (a versenynek Sopron ad otthont április 15. és 18. között), leginkább azért, mert az ősszel megérezte, hogy nem tesz jót a túl sok utazás, hiszen a vk-viadalok mellett a magaslati edzőtáborba, majd karácsonykor Magyarországra is repült. A kemény felkészülés mellett ezért sem volt jelen január közepén a Nemzeti Sport Gálán – az internet segítségével persze köszönetet mondott azért, hogy 2024 után 2025-ben is őt választották meg az év férfi sportolójának a sportújságírók. 

„Hatalmas elismerés a duplázás, nem hittem, hogy ismét én nyerek – árulta el Kós Hubert. – Tényleg úgy gondoltam, hogy Szoboszlai Dominik lesz a befutó, én rá szavaztam volna. Focidrukkerként az én szememben nagyon nagy eredmény megnyerni az angol bajnokságot. Oké, hogy én meg világbajnokságot nyertem, meg úsztam az ősszel két világcsúcsot rövid pályán, én mégis saját magam ellen szavaznék… Ugyanakkor nagy megtiszteltetés az újabb győzelem, és azt mutatja, hogy amit szeretnék, hogy vissza akarok adni valamit az embereknek abból, amit én kaptam az úszástól és tőlük, tényleg meg is történik. Nekem fontos, hogy mások is örüljenek az eredményeimnek: nem csak magamért csinálom, ha így lenne, nem maradnék sokáig a sportban és a legjobbak között.”