50 éves munkát díjaztak

2003.09.22. 20:56
Címkék
A Baróti Lajos Magyar Fair Play Díjat, a Magyar Fair Play Egyesület elnöksége Ujvári Ferenc testnevelő tanárnak, labdarúgó edzőnek ítélte augusztus hónapra.
Ujvári tanár úr játékos pályafutása befejezését követően a VTSK csapatának lett edzője 1954. január 1-jétől, ami azt jelenti, hogy néhány hónap múlva 50 éves edzői munkára és utánpótlás-nevelő tevékenységre tekinthet vissza a köztiszteletnek örvendő szakember.

Az Ujvári Ferenc által vezetett VTSK számos hazai és nemzetközi eredménnyel büszkélkedhet, a mester közel fél évszázados edzői munkája alatt pedig rengeteg kiemelkedő magyar labdarúgó került ki a kezei alól. Az ismert nevek közül külön említést érdemel Gellei Imréé, aki Baróti Lajossal együtt adta át a díjjal járó elismerő oklevelet, valamint az Adidas és a Vodafone által felajánlott ajándékokat a Hír Tv stúdiójában.

Ujvári Ferenc edzői munkája mellett a Magyar Diáksport Szövetség munkájában is aktívan részt vesz, hiszen már a 60-as évek óta az országos középiskolai bajnokság egyik főszervezője. Az UEFA által is támogatott Baróti Lajos Magyar Fair Play Díjat az Egyesület nagy örömmel adja át Ujvári tanár úrnak, hiszen a programmal kiemelt hangsúlyt szeretne fektetni olyan szakemberek elismerésére, akik éveken, évtizedeken keresztül fáradhatatlan munkával segítik a magyar sportot úgy, hogy közben a sportolókat megillető rivaldafényből nem részesülhetnek. A Magyar Fair Play Egyesület továbbra is várja a következő hónapra a fair play díjra történő ajánlásokat a [email protected] e-mail címre.
Legfrissebb hírek

A BBC kommentátora annyira unta az elefántcsontparti-norvég meccset, hogy a macskája eltűnéséről kezdett el értekezni

Foci vb 2026
1 perce

Haaland Oyarzabalt másolta, aztán belőtte ötödik vb-gólját –statisztikák

Foci vb 2026
2 perce

Íme, a francia-svéd meccs kezdői!

Foci vb 2026
11 perce

A franciáknál Mbappé, a svédeknél Gyökeres az előretolt ék

Foci vb 2026
23 perce

Így reagáltak Nusa góljára Oslóban

Foci vb 2026
30 perce

„Ez örökre megváltoztatja Norvégiát” – Haaland a nyolcaddöntőbe jutásról

Foci vb 2026
34 perce

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
41 perce

A 18. vb-jéről tudósít a rekorder argentin újságíró

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik