A 15 éveseké lehet a világ!

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.05.13. 21:46
Címkék
Az MTK felnőttcsapata már vizitált az ősszel Helsinkiben (ráadásul sikerrel vívta meg a HJK elleni BL-selejtezőbeli párharcot!), az utódok, vagyis a 15 évesek pedig most készülnek a finn fővárosba.
Tekinthetjük ezt akár jutalomútnak is, hiszen a kék-fehérek korosztályos gárdája nyerte a Nike Premier-kupa egész Magyarországot megmozgató selejtezőjét. A döntőben speciel egy "örökrangadót" nyertek meg a srácok: a Ferencvárost verték meg 1–0-ra. A siker nemcsak egy díszes serleggel és egy arany(érem)kollekcióval párosult, hanem egy északi túrával is: az ifjú bajnokok május 21. és 23. között részt vehetnek a Nike által szponzorált versengés európai fináléjában. Nem akárkik társaságában, fűzhetjük hozzá, mivel – többek között – az orosz Szpartak Moszkva, a portugál Boavista, a holland Twente és a török Galatasaray tehetségei is pályára lépnek Helsinkiben. A pálya nagy, és a tét sem kicsi: aki nyer (és aki a második lesz), az néhány nyári napot Manchesterben tölthet, tudniillik a világhírű United szentélye, az Old Trafford ad majd otthont a júliusi világdöntőnek. Bár egy Arsenal-drukkernek aligha tetszik, amit most leírunk: esetünkben tehát Manchester a csúcs!
Legfrissebb hírek

Nincs lehetetlen időpont, ha a vb-ről van szó…

Foci vb 2026
19 perce

Mahrez a vb-kiesés után: Ez volt az utolsó meccsem nemzeti színekben...

Foci vb 2026
46 perce

Spanyol, portugál és svájci továbbjutás – a 22. vb-játéknap nyolc gólja, kulcsjelenetei egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
1 órája

Újabb afrikai csapat búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája

A vb egyik nagy felfedezettje ezúttal is villogott – Svájc könnyed sikerrel lépett túl Algérián

Foci vb 2026
2 órája

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
3 órája

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik