Kulcsemberek hiányoznak az U20-as válogatottból

B. B.B. B.
2005.03.21. 20:34
Címkék
A Varga István szövetségi edző által vezetett U20-as válogatott ma az Alpok-Adria-MIROP-kupa keretében Szlovénia ellen lép pályára. A szakember több meghatározó futballista játékára nem számíthat, hiszen az Admira Wacker Mödling légiósa, Mohl Dávid ágyéksérülése után nemrégen kezdte el az edzéseket, többen pedig a Róth Antal vezette Bulgária ellen készülő U21-es válogatott keretében kaptak helyet.A játékosok tegnap két edzésen vettek részt Lentiben, annak a klubnak a pályáján, amelynek elnöki pozícióját néhány hete a városban lakó és a Zalaegerszegen futballozó Sebők József tölti be.A magyar és a szlovén csapat már találkozott egymással, akkor a magyarok 2-1-re győztek, ezzel eredménnyel most is elégedett lenne Varga István."Fel kell készülnünk a szlovének szögleteire és szabadrúgásaira, hiszen ellenfelünknél rengeteg a magas játékos - mondta Varga István. - Ilyen összetételben még sosem játszottunk, így magam is kíváncsian várom, mire leszünk képesek."A várható kezdőcsapat: Somogyi - Facskó, Vaskó, Makrai, Vermes - Dancs, Müller, Imrik, Selei - Rudolf, Laki.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája