Ifjúság és sport: magyar önkéntesek az európai porondon

Vágólapra másolva!
2005.11.28. 10:58
Címkék
Az elmúlt héten Angliában rendezték meg az Európai Ifjúsági és Sport Fórumot, amelyen tekintélyes létszámú küldöttség képviselte hazánkat. A magyar fiatalok éltek a lehetőséggel, hogy aktívan bekapcsolódjanak az európai sport vérkeringésébe, partnereket szerezzenek a jövőbeli programjaikhoz, és egyben öregbítsék is a magyar sport hírnevét.
A nemzetközi konferenciát a Nemzetközi Sport és Kultúra Szövetség (ISCA) szervezte a London melletti Stoke Mandeville-ben, azon a helyen, ahol a második világháború után először megfogalmazódott a paralimpia gondolata. Társszervezőként többek között az Európai Nem-kormányzati Sportszervezetek Szövetségének Ifjúsági Bizottsága (ENGSO Youth) is segítette a fórum minél sikeresebb lebonyolítását.A rendezvényen 28 ország több mint 100 fiatalja vett részt, a házigazdák mögött a második legnépesebb delegáció Magyarországról érkezett, hét fiatal önkéntes képviselte hazánkat a fórumon. A küldöttség gerincét a Nemzeti Sportszövetség Ifjúsági Kollégiuma (NSSZ-IK) adta, amelynek elnöke Rudas Eszter – egyben az ENGSO Youth kincstárnoka – a szervezők munkáját segítette, míg Nagy Tamás alelnök, Batta Eszter, Pásztor Anita és Tóth Csaba résztvevőként próbáltak minél több hasznos, új információhoz jutni, valamint építeni a magyar sport kapcsolatait.

A konferencia során három főbb problémakör került előtérbe: az önkéntesség népszerűsítése a sportban és a civil életben, a sport szerepe a diszkrimináció elleni küzdelemben, valamint a sport és az egészséges társadalom közötti összefüggések feltárása. A legkülönbözőbb nemzetek fiaival, lányaival való beszélgetések, a tapasztalatcsere és a külföldi példák megismerése mellett az NSSZ-IK számára remek alkalom adódott nemzetközi kapcsolatainak építésére és a már meglévő kapcsolatok erősítésére.

A fórum résztvevői mindhárom témakörben kidolgoztak egy-egy ajánlást, és ezeket a konferencia záró napján személyesen mutathatták be a megjelent illusztris vendégek előtt, a felvetésekre többek között Richard Caborn, az Egyesült Királyság sportminisztere és Pedro Velasquez, az Európai Bizottság Sport Divíziójának helyettes vezetője is válaszolt.

A Nemzeti Sportszövetség Ifjúsági Kollégiuma szempontjából a konferencia legfőbb hozadéka annak a küldetéstudatnak a megerősítése, amely egy sportbarát, sportoló magyar társadalom vízióját rajzolja elénk, melyben a sport szociális, egészségügyi, kulturális funkciói a mostaninál sokkal nagyobb mértékben érvényesülhetnek.

Hét fiatal önkéntes képviselte hazánkat az ifjúsági és sport fórumon (Fotó: NSSZ-IK)
Hét fiatal önkéntes képviselte hazánkat az ifjúsági és sport fórumon (Fotó: NSSZ-IK)
Legfrissebb hírek

Nikházi Márk visszatér Budafokra, ő a klub új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
5 perce

A Kisvárda ellen gólt szerző Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

Labdarúgó NB I
36 perce

Vb-selejtező: spanyol játékvezető az örmény–magyaron

Foci vb 2026
37 perce

Kulcsemberük nélkül a magyar válogatott ellen az örmények

Magyar válogatott
58 perce

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Az MTK négy, a tabella élén álló Paks két játékost ad a 13. forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
1 órája

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
2 órája

NBA: Doncic 38 pontja, Cunningham karriercsúcsa, Wembanyama fontos triplája

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik