Cselgáncs: európai főpróba az ifi Eb előtt

Vasvári FerencVasvári Ferenc
Vágólapra másolva!
2006.02.21. 13:20
Címkék
Február 25-26-án rendezik meg a miskolci sportcsarnokban az utánpótlás-korosztály számára az idei Európai Olimpiai Reménységek Versenyét (EORV-t), melyet ezúttal a EB-MEX Kupáért írtak ki a szervezők. Az eseménye egyben főpróbája lesz a júniusi ifjúsági judo Európa-bajnokságnak, ahol Karakas Hedvig megvédheti címét.
A Miskolci Városi Sportcsarnokban három szőnyegen folynak majd a küzdelmek – adott tájékoztatás a hétvégi versenyről dr. Hetényi Antal Gábor, a müncheni olimpia ötödik helyezettje, a Héraklész Bajnokprogramban a sportág vezetője, a szövetség korábbi szakmai alelnöke –, a lebonyolítás a tervek szerint megegyezik a nyári korosztályos kontinensviadal lebonyolítási rendjével.
Hetényi Antal a budapesti rendezésű junior vb-n az utánpótlást figyeli
Hetényi Antal a budapesti rendezésű junior vb-n az utánpótlást figyeli
Hetényi Antal a budapesti rendezésű junior vb-n az utánpótlást figyeli
Hetényi Antal a budapesti rendezésű junior vb-n az utánpótlást figyeli
A február utolsó hétvégéjére kiírt főpróbán várhatóan tíz európai ország 15-16 éves fiataljai – fiúk-lányok egyaránt – lépnek majd tatamira, a június 24-25-i viadalra legalább negyven nemzet versenyzői várhatók.

Az EORV-n szőnyegen lesz a tervek szerint a teljes héraklészes leány- és fiú keret, többek közt Karakas Hedvig (52 kg), ifi Európa-bajnok, junior európa-bajnoki és csapat Eb harmadik helyezett, EYOF bronzérmes, a februári Héraklész Gála díjazottja.

Továbbá az EYOF-győztes, ifi európa-bajnoki bronzérmes, csapat Eb harmadik helyezett Hegedűs Dóra (57 kg), valamint Dávid Zsuzsanna (70 kg), felnőtt csapat Eb 3. helyezett és EYOF pontszerző.

Említett versenyzők mindhárman a szolnoki Wadokai Judo Klub színeit képviselik.

A tavalyi EORV-n ötödik helyezett Kökény Zsolt (90 kg) és Maros Barbara (44 kg), aki serdülőként 2005-ben már serdülő-, ifjúsági és junior bajnokságot nyert – mindketten a KSI SE színeiben indulnak. Ezeknek a fiataloknak a célja nem lehet más, mint a nyári Európa-bajnokságon történő éremszerzés.

A megnyitóra szombaton háromnegyed tizenegy órai kezdettel kerül majd sor, ezután indulnak a két nem, összesen tizenhat súlycsoportban lebonyolítandó összecsapásai.
Legfrissebb hírek

Széna a csűrben – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
22 perce

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
23 perce

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
24 perce

Burrow sérülése után győzött a Bengals, hosszabbítás után nyert a Dallas

Amerikai sportok
50 perce

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
51 perce

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
54 perce

Jó az öreg a háznál: a 40 éves Modric góljával nyert a Milan a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
1 órája

Van Gerwen újra a régi, nagy játékkal nyerte meg a World Series of Darts döntőjét

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik