6 kérdés - 6 válasz: Köteles Alexandra

2007.02.05. 23:46
Címkék
A Törökszentmiklósi BDSE 16 éves versenyzője a 2006-os sikerek után – az ifjúsági Európa-bajnokságon például bronzérmes lett – ezt az évet is remekül kezdte, az ifjúságiak között győzött az első válogatón, pedig szerb birkózók is erősítették a mezőnyt.
Köteles Alexandra
Köteles Alexandra
Köteles Alexandra
Köteles Alexandra
– Mikor és hogyan kezdtél birkózni?
– Nyolc évvel ezelőtt, apukámnak köszönhetően. Ugyanis ő vitt le az edzőterembe.

– A birkózás nem éppen a legnőiesebb sportág. Szerelem volt első látásra?
– Igen, rögvest megkedveltem. Ráadásul szerintem nem lehet azt mondani, hogy fiús sport, mivel egyre népszerűbb, egyre több lány is birkózik.

– A környezeted is ilyen jól fogadta, hogy ezt a sportágat választottad?
– Eleinte volt, aki megszólt, de a család elfogadta, annak pedig mindenki örült, hogy jól is megy a birkózás.

– Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
– Több kellemes emléket fel tudok idézni. Mindenekelőtt a tavalyi ifjúsági Európa-bajnokságot említem, amelyen bronzérmes lettem, és az országos bajnokságot, ugyanis három korosztályban, a serdülők, az ifik és a juniorok között is bajnoki címet szereztem. Az idén ez már nem jöhet össze, mivel a serdülők közül kiöregedtem.

– Milyen célokat tűztél ki magad elé erre az évre, illetve hosszabb távra?
– Az esztendő fő eseménye ismét a nyári ifjúsági Európa-bajnokság lesz, a lehető legjobb eredményt szeretném elérni. Előbbre tekintve pedig az olimpiai szereplés a cél.

– A sportot mennyire sikerül összeegyeztetned a tanulással?
– Eddig ebből nem volt problémám. Kitűnő tanuló vagyok, ráadásul a barátaimmal is rendszeresen találkozom.
Legfrissebb hírek

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
13 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
24 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
59 perce

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
1 órája

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik