6 kérdés - 6 válasz: Szilágyi Áron

2007.02.13. 00:15
Címkék
A Vasas 17 éves, még kadettkorú kardozója tavaly junior Európa-bajnok lett, ő érdemelte ki a 2006 legjobb utánpótláskorú vívója címet, a hét végén pedig a budapesti felnőtt Gerevich–Kovács–Kárpáti Világkupán bejutott a legjobb tizenhatba.
– A menetelésednek Nemcsik Zsolt vetett véget a nyolcaddöntőben. Milyen érzésekkel léptél ellene pástra?
– Tisztelettel, de azzal a tudattal, hogy ellenfél, tehát le kell győznöm. Ami az edzéseken már sikerült…

– Elégedett vagy a Budapesten elért tizenötödik helylyel?
– Igen, hiszen ez még csak a második felnőtt Világkupa-viadalom volt. Tavaly ugyanezen a versenyen a selejtezőben kiestem.

– A közeljövőben külföldi felnőttversenyen is bizalmat kaphatsz?
– Esett róla szó. Azért túl sokat nem foglalkozom vele, hiszen még csak az ősszel leszek juniorkorú.

– Miért lettél vívó?
– A Vasasban atletizáltam, és láttam, hogy a vívók húzták maguk után a hosszú zsákjaikat... Nagyon tetszettek azok a holmik. Aztán amikor eljöttek toborozni az iskolába, döntöttem.

– Van példaképed?
– Nagyon tisztelek néhány versenyzőt, közéjük tartozik Nemcsik Zsolt és az orosz Sztanyiszlav Pozdnyakov.

– Mikor lépsz legközelebb pástra?
– Nincs sok pihenőm, a hét végén Párizsban indulok junior Világkupa-versenyen.
Legfrissebb hírek

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott - élő
2 perce

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
3 perce

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
6 perce

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
17 perce

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
22 perce

Nyland óriási bakiját nem bírták el a norvégok, nyertek a portugálok Oslóban

Minden más foci
24 perce

WNBA: hazai vereséggel kezdte a rájátszást Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
44 perce

Valami Amerika – elképesztő verseny végén Brandon McNulty lett az új világbajnok

Kerékpár
1 órája