Rákospalotán fontos az utánpótlás

2007.02.13. 00:15
Címkék
A REAC-Sportiskola játékosa, Tóth Norbert már 19 gólnál tart
A REAC-Sportiskola játékosa, Tóth Norbert már 19 gólnál tart
A REAC-Sportiskola játékosa, Tóth Norbert már 19 gólnál tart
A REAC-Sportiskola játékosa, Tóth Norbert már 19 gólnál tart
A XV. kerületben nemcsak beszélnek, hanem tesznek is az utánpótlás-nevelés érdekében. A REAC-Sportiskola SE igazi labdarúgóbázis, legalábbis a képzés tekintetében, hiszen nyolc korosztály mellett három előkészítő csoport is dolgozik Rákospalotán. Garay János 1995 óta edzősködik – megfordult a Margitszigeti Atlétikai Centrumnál, az Erdértnél, a Renovánál, sőt a felnőtt NB II-ben a Vecsés gárdáját is irányította –, s jelenleg a rákospalotaiak 1994-es korosztályú csapatának trénere, emellett a Kolozsvár Utcai Általános Iskola testnevelő tanára. Ez utóbbi azért fontos, mert az iskola több tanulója is a REAC-ban játszik, így sokkal eredményesebb munka zajlik a klubnál.

„Felvetődhet a kérdés, miért az utánpótlás-nevelést helyeztem előtérbe – elmélkedett Garay János –, de úgy érzem, sokkal nehezebb a gyermekekkel foglalkozni, mint a felnőttekkel. Ám egyben sokkal szebb is. Itt könnyebben le tudom mérni, mit tanítottam meg a fiúknak, s a hiányosságokért vállalom is a felelősséget.”

Garay János másfél éve foglalkozik a jelenlegi korosztálylyal, s az elmúlt évben az egy évvel idősebbek mezőnyében a negyedik helyet szerezték meg a bajnokságban. Jelenleg a Ferencváros mögött – amellyel idegenben 2–2-t játszottak – öt ponttal lemaradva, a második helyről várják a tavaszi folytatást.

„Azt vallom, hogy ebben a korban nem az eredményesség a legfontosabb, hanem a gyermekek fejlődése. Bajnokságot nem serdülőkorban kell nyerni, számunkra az az első, hogy minél több tehetséget neveljünk ki a felnőttek számára” – vallja Garay János, aki nyugodtan dolgozhat, miután a sportegyesület elnöke, Géczi István, illetve a XV. kerületi önkormányzat jóvoltából minden feltétel adva van az eredményes munkához.

Tóth Norbert, a REAC-Sportiskola csapatkapitánya 9 éves korában kezdett futballozni, két évet játszott a Testvériségben, majd 2005 nyarán került a rákospalotaiakhoz.

„Tavalyelőtt nyáron váltottam, mert úgy éreztem, hogy fejlődésem érdekében ezt a lépést meg kell hoznom. Szerencsére nem kellett csalódnom, remek közösségbe kerültem, és a játék is jól megy” – értékelte röviden a csapatváltást az ifjú futballpalánta, aki – edzője szerint – remekül lát a pályán, átlag feletti a döntéshozó képessége, bár fejjátékban javulnia kell. Tóth Norbert eredményességére nem lehet panasz: az előző bajnokságban 19 találatot ért el, az őszi idényben éppen ugyanennyit szerzett (tavasszal minden bizonnyal gyarapítja góljai számát), így természetesen vezeti a házi góllövőlistát.

A fiatalok számára az ősszel az egyik legnagyobb élményt a REAC– Újpest élvonalbeli meccs jelentette, amelyen labdaszedők voltak, s aláírásokat kérhettek az NB I-es kedvenceiktől. Rákospalotán egyébként is remek a kapcsolat a felnőtt és az utánpótlás-futballisták között, hiszen már az is előfordult, hogy a REAC kapusa, Illyés Dániel fújta fel a labdát a fiataloknak az edzés előtt. Nem csoda tehát, ha a gyerekek egyre jobban szeretik a labdarúgást.
Legfrissebb hírek

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
14 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
24 perce

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
59 perce

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
1 órája

Kanada az első nyolcaddöntős, mutatjuk a hétfői programot

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio a 92. percben döntött, és továbblőtte Kanadát a legjobb 16 közé a világbajnokságon

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik