Vívás: holnaptól U23-as Eb Jerevánban

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.14. 15:35
Címkék
Tíz versenyzővel utazik a magyar küldöttség a vasárnap kezdődő a jereváni U23-as Európa-bajnokságra. Ott lesz a mezőnyben többek között Nandzsing ifjúsági olimpiai bajnoka, Esztergályos Patrik, illetve a nemrég befejeződött veronai junior-világbajnokságon bronzérmet szerző Borsody Emma is. Vasárnap a női párbajtőrözők és a férfi kardozók versenye lesz műsoron.

B. V. – utanpotlassport.huAlig, hogy befejeződött a veronai kadét és junior világbajnokság, újabb fontos eseményre utaztak az utánpótláskorú vívók. Vasárnap ugyanis az U23-as korosztály Európa-bajnoksága kezdődik Örményországban, ahol korlátozott számban ugyan, de szintén indulnak magyar versenyzők.B. V. – utanpotlassport.huAlig, hogy befejeződött a veronai kadét és junior világbajnokság, újabb fontos eseményre utaztak az utánpótláskorú vívók. Vasárnap ugyanis az U23-as korosztály Európa-bajnoksága kezdődik Örményországban, ahol korlátozott számban ugyan, de szintén indulnak magyar versenyzők.

Az ifjúsági olimpiai bajnok Esztergályos Patrik is indul az U23-as Európa-bajnokságon Forrás: FIE
Az ifjúsági olimpiai bajnok Esztergályos Patrik is indul az U23-as Európa-bajnokságon Forrás: FIE

Az ifjúsági olimpiai bajnok Esztergályos Patrik is indul az U23-as Európa-bajnokságon  •  Forrás: FIE

A jereváni kontinensviadalon a párbajtőrözők képviseltetik magukat a legnagyobb számban. Ott lesz a mezőnyben Nandzsing ifjúsági olimpiai bajnoka, a 20 éves Esztergályos Patrikés az idei szabácsi junior világkupaverseny aranyérmese, a 18 esztendős Farkas Csaba is.

Pástra lép a lányok versenyében a veronai korosztályos világbajnokságon bronzérmet szerző 17 éves Borsody Emma, valamint a békéscsabai Szabó Réka, a szolnoki Ladányi Nelli és a Vasas versenyzője, Kardos Edina is.

A kardozók mezőnyében a magyar női szakág nem képviselteti magát, így csak Galgóczy Tamás, Gémesi Huba és Kossuth Bálint vesz részt az Eb-n, míg a tőrözők közül egyedül Mesteri Viktória utazik Örményországba. A csapatversenyben a féri kardozók és női párbajtőrözők között indul magyar csapat.

Az esélyeket nehéz előre megjósolni, mivel kiszámíthatatlan, hogy az egyes országok milyen erősségű csapattal érkeznek az úgynevezett korosztály legfontosabb viadalára. Ami biztos, hogy vasárnap a női párbajtőrözők és a férfi kardozók egyéni versenyével rajtol az Európa-bajnokság.

A JEREVÁNI U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG PROGRAMJA:
Április 15., vasárnap:
női párbajtőr, 9; férfi kard, 13.
Április 16., hétfő: férfi párbajtőr, 9; női tőr, 12.
Április 17., kedd: férfi tőr, 9; női kard 13.30.
Április 18., szerda: női párbajtőrcsapat, női tőrcsapat, férfi kardcsapat, 9.
Április 19., csütörtök: férfi párbajtőrcsapat, férfi tőrcsapat, női kardcsapat, 9.
AZ U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG MAGYAR INDULÓI:
Párbajtőr. Férfiak:
Esztergályos Patrik (OMS-Tata, 20), Farkas Csaba (Balaton Vívóklub, 18). Nők: Borsody Emma (BVSC-Zugló, 17), Ladányi Nelli (Szolnoki SI, 20), Kardos Edina (Vasas, 17), Szabó Réka (Alföldi Vívó Akadémia, 22).
Tőr. Nők: Mesteri Viktória (UTE, 21).
Kard. Férfiak: Galgóczy Tamás (Vasas, 20), Gémes Huba (GEAC, 21), Kossuth Bálint (UTE, 21).

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A rájátszásba jutás a célunk, de nem szabad ráfeszülni a meccsre; Heimir Hallgrímsson: Tetszik, hogy a saját kezünkben a sorsunk

E-újság
15 perce

Vasárnapi sportműsor: sorsdöntő vb-selejtezőt játszik a magyar válogatott az írekkel

Minden más foci
23 perce

Nincs alibi – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
37 perce

Jókor légy jobb! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
37 perce

Littler háromleges hátrányból múlta felül Rockot a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
1 órája

A görögök nagy szívességet tettek a dánoknak, akik azonban nem bírtak a fehéroroszokkal

Foci vb 2026
1 órája

Vb-selejtező: megverték a svédeket, szinte biztosan kijutnak a svájciak

Foci vb 2026
1 órája

A bosnyákok legyőzték Romániát, ki-ki meccset játszanak majd Ausztriával

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik