Atlétika: Huller Dániel korosztályos rekordja 400 gáton az U18-as Eb-n

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.06. 14:56
Címkék
Európa-bajnoki csúcsot és korosztályos magyar rekordot is látott a közönség a győri U18-as Eb második napjának délelőtti programjában. És mellé egy továbbra is jól szereplő, messze repülő hazai hétpróbázót.

Doma Benedek döntős lett kalapáccsal
Doma Benedek döntős lett kalapáccsal

Doma Benedek döntős lett kalapácsvetésben

Doma Benedek döntős lett kalapáccsal
Doma Benedek döntős lett kalapáccsal

Doma Benedek döntős lett kalapácsvetésben

A. A.utanpotlassport.huHétpróbával kezdődött a második nap, vagyis folytatódott az összetett szám, amelyben Szűcs Szabina az első nap után a 19 fős mezőnyben a hatodik helyen állt. Következhetett a távolugrás. A magyar hölgy a változó erősségű hátszélben szép sorozatot produkált, ugrásonként hat centit javítva megerősítette a hatodik helyét. Kezdte 578-nál, majd befejezte 590-nél, ami a negyedik legjobb ugrás volt a délelőtt folyamán. Este, a távol döntőjében lesz azért nagyobb ugrás, remélhetőleg Endrész Klaudiától is, aki 588-nal, vagyis Szűcs Szabináénál kisebb eredménnyel fért be a tizenkettes fináléba.

Tudjuk jól, hétpróbában mindig szerepeltek olyan versenyzők, akik külön-külön is kiemelkedőt tudnak valamelyik számban. Érdemes kiemelni a spanyol María Vicente mutatványát, aki 637 centinél ért földet, amivel a távolugrás döntőjében is könnyedén érmet lehet nyerni.

Mihály Ádám 480-as egyéni csúccsal bekerült a rúdugrás fináléjába. Azokban a számokban, amelyekben eddig érmet osztottak, rendre a 15. helyen végzett a magyar versenyző, így volt ezzel Tóth Norbert is 10 km-es gyaloglásban (48:37.45). Kalapácsvetésben Doma Benedek és Sztupák László is továbbjutott, 70.48-as, illetve 70.25-ös dobással. Bemutatkozott az Eb-n Huller Dániel, nem is akárhogy: a 400 gát előfutamának harmadik legjobb ideje korosztályos magyar rekord (52.60). A 14. legjobb idővel Bánóczy Árpád is bejutott az elődöntőbe. A lányoknál 400 gáton Kőszegi Mira a 12., Kiszel Zsófia a 16. idővel lett elődöntős (1:01.37 és 1:01.76).

Továbbikorosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

NB III: Kalmár Zsolt egy utolsó esélyt adott magának

Labdarúgó NB II
3 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika a 13., Fábián Sára a 16. sportpisztolyban

Egyéb egyéni
10 perce

Vb-selejtezők: Suriname és Curacao egy meccsre a történelmi kijutástól

Foci vb 2026
17 perce

Ronaldo, a nyűgös herceg; Budapest, a hirtelen jött esély – a Roma csatára is érkezhet

Foci vb 2026
18 perce

Péni István negyedik lett fekvőben a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
24 perce

Olvasóinknál Varga Barnabás lett a mieink legjobbja Örményország ellen

Magyar válogatott
40 perce

A pótselejtező elérésére több, mint 80 százalék esélye van a magyar válogatottnak a számítások szerint

Magyar válogatott
42 perce

Vb-selejtező: norvég játékvezető az írek elleni sorsdöntő mérkőzésen

Foci vb 2026
53 perce
Ezek is érdekelhetik