Ifi olimpia: történelmi eredményt értek el a strandröplabdázók

2018.10.15. 19:56
Bravúros teljesítménnyel jutott négy közé a Hajós Artúr, Stréli Bence strandröplabdapáros a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpián, miután a negyeddöntőben két játszmában (21:14, 21:18) legyőzte kubai ellenfelét.

Teljesítményük azért is történelmi, mert ebben a szakágban soha nem jutottak még magyar versenyzők semmilyen világversenyen a legjobb négy közé. A rekordot eddig is ők tartották, miután a tavalyi U18-as Európa-bajnokságon és az idei U19-es világbajnokságon is a kilencedik helyen végeztek, azaz már a nyolc közé jutásukkal is csúcsot döntöttek, amit a mai győzelemmel még tovább javítottak, s reméljük, hogy ezzel sem elégednek meg.

„Egyszerűen fantasztikus volt. Nagyon jól játszottunk, a mi játékunkat tudtuk játszani. Felépítettünk egy stratégiát, és az egész meccsen végigvittük, egyszerűen nem tudtak ellenszert találni rá” – értékelt érthetően feldobottan Stréli, akitől Hajós vette át a szót. –„Szuper mérkőzés volt. Annyira jó, hogy ennyi ember előtt tudtunk játszani, csomóan szurkoltak nekünk, sikerült a közönséget is bevonni a játékba. Nagyon jól éreztük magunkat. Nincs megállás.”

„A végén egy kicsit elfogyott az ereje a fiúknak, de akkor meg bejött a csibészség. A siker kulcsa az volt, hogy most nem görcsöltek rá a fiúk a meccsre, hanem lazán játszottak. El se hiszem...” – nyilatkozta honlapunknak a fiúk edzője, Buday Balázs a mérkőzés után.

A páros kedden, magyar idő szerint 20 órakor az európai kvalifikációt megnyerő svéd Jonatan Hellvig, David Ahman duóval küzd meg a fináléba jutásért. Buday Balázs elmondta ellenfelükről, hogy a korosztályos világbajnokságon azért nem indultak, hogy ne égessék ki magukat az idényben, azonban nagyon technikásak, gyorsak és változatos a támadójátékuk.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda: negyedik lett Honti-Majoros és Pádár az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.20. 17:31

Strandröplabda: elődöntős a Honti-Majoros, Pádár páros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.19. 20:38

Strandröplabda: ötödik és kilencedik hely a madridi U22-es Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.14. 18:39

Megérkezett Szenegálba az ifjúsági olimpia lángja

Egyéb egyéni
2026.09.13. 13:00

Strandröplabda: 9. lett a Honti-Majoros, Pádár páros az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.07. 15:22

Strandröplabda Pro Tour: Villám és Kun megnyerte a budapesti versenyt

Röplabda
2026.09.06. 17:25

Csoportgyőztesként Kun és Villám már a legjobb nyolc között a strandröpi Pro Touron

Röplabda
2026.09.04. 19:35

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
2026.08.12. 12:40