Vízilabda: új uszoda épül Nyíregyházán az utánpótlásnak

2018.10.20. 12:45
Címkék
Ünnepélyes keretek között, Vári Attila és Kollár Edina, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökének és főtitkárának a jelenlétében elhelyezték a nyíregyházi Bujtosi Uszoda alapkövét. A létesítmény elsősorban a vízilabda utánpótlás-nevelést szolgálja majd.

UP-info Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke, id. Miklóssy Ferenc, a kivitelező KEVIÉP Építőipari és Kereskedelmi Kft. tulajdonos ügyvezetője, Szurovcsák Ivett, a Nyíregyházi Sportcentrum úszója, dr.Kovács Ferenc polgármester, dr.Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Szanics Gergely, az Aqua SE serdülő csapatának kapitánya és Kőhalmi Richárd, az Aqua Sportgyesület elnöke helyezte el az időkapszulát a Bujtosi Uszoda alapkőletételi ünnepségén Nyíregyházán. Az új uszoda csaknem 2,5 milliárd forintból épül meg a tervek szerint 2019 szeptemberére, és a létesítmény elsősorban a vízilabda utánpótlás-nevelését szolgálja majd.UP-info Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke, id. Miklóssy Ferenc, a kivitelező KEVIÉP Építőipari és Kereskedelmi Kft. tulajdonos ügyvezetője, Szurovcsák Ivett, a Nyíregyházi Sportcentrum úszója, dr.Kovács Ferenc polgármester, dr.Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Szanics Gergely, az Aqua SE serdülő csapatának kapitánya és Kőhalmi Richárd, az Aqua Sportgyesület elnöke helyezte el az időkapszulát a Bujtosi Uszoda alapkőletételi ünnepségén Nyíregyházán. Az új uszoda csaknem 2,5 milliárd forintból épül meg a tervek szerint 2019 szeptemberére, és a létesítmény elsősorban a vízilabda utánpótlás-nevelését szolgálja majd.

Letették a nyíregyházi Bujtosi Uszoda alapkövét Fotó: Balázs Attila
Letették a nyíregyházi Bujtosi Uszoda alapkövét Fotó: Balázs Attila

Letették a nyíregyházi Bujtosi Uszoda alapkövét  •  Fotó: Balázs Attila

„Túlzás nélkül kijelenthető, hogy Nyíregyháza életében ez az egyik legfontosabb sportcélú beruházás. Túlmutat önmaga jelentőségén is” – szögezte le dr. Kovács Ferenc polgármester. – „Régóta dédelgetett álmunk válhat valóra. Az ünnepség rangját jelzi, hogy üdvözölhetjük a sportért felelős államtitkárt, aki hiteles személy, hiszen úszóként jutott magasra, és rengeteget jelenthetett volna, ha annak idején ilyen uszodában készülhetett volna fel a világversenyekre. A Magyar Vízilabda Szövetség elnökének jelenléte is alátámasztja, hogy a sportágban ez fontos esemény, akár egy új fellegvár is létesülhet itt. A négysávos Szegfű utcán könnyebben megközelíthető a Continental Aréna, a jégpálya és majdan a Nyíregyházi Bujtosi Uszoda is. Központi helyen lesz, a város szívében. A TAO-s beruházásból, kormánytámogatásból épülő létesítmény építkezése jó ütemben halad, a kivitelezőnek ez lesz az ötödik, vélhetően a legszebb uszodája.”

Az épületben helyet kap többek között egy szabványos, 50 méteres, 10 pályás, 220 cm mélységű versenymedence, illetve egy 25 méteres tanmedence, 70 és 120 cm közötti változó vízmélységgel.

„Úgy érzem, én is benne vagyok az időkapszulában” – említette dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. – A mindennapos testnevelés mellett az a cél, hogy minden gyermek tanuljon meg úszni. Ehhez megfelelő infrastruktúra kell. Az úszás és a vízilabda művelőin kívül bárki kipróbálhatja az uszodát. Egyébként is példaértékű a nyíregyháziak sportszeretete. Ha pedig a városezt felismeri, azonnal lépéselőnybe kerül. A sport nemzetstratégiai ágazat. Kívánom, hogy Nyíregyháza még sportosabb város legyen, és egészséges emberek lakják! Jövő szeptemberben pedig birtokba vehetik ezt a csodálatos létesítményt.”

„A Nyíregyházi Bujtosi Uszoda jól illeszkedik abba az országos programba, melynek keretében folyamatosan épülnek azok a sportlétesítmények, amelyek egyaránt szolgálják a verseny- és a szabadidősportot, valamint az iskolai testnevelést. Az Aqua SE teljes vertikuma felvonulhat majd, a fiataloktól egészen a most még az OB II-ben szereplő felnőttekig. Két év múlva vízilabda Európa-bajnokság lesz Budapesten, a Duna Arénában, akkor még inkább a figyelem középpontjába kerül sportágunk” – említette Vári Attila MVLSZ-elnök a főtitkár, Kollár Edina társaságában.

További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
9 perce

NB III: Ádám Martin bevette az FTC II kapuját; a Szolnok emberhátrányban nyert Békéscsabán

Labdarúgó NB II
19 perce

Kós Hubert: Talán nem hoztam szégyent Bowmanre és Phelpsre

Úszás
43 perce

Formula–1: Marcin Budkowski a Cadillac új csapatfőnöke

F1
52 perce

Molnár Attila csupán 14 századdal maradt le az éremről 400 méteren

Atlétika
53 perce

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
1 órája

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
1 órája

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
1 órája