Kézilabda: veszprémi sikerek a Balaton-kupán

2019.01.20. 08:18
Címkék
A Telekom Veszprém korosztályos csapatai egy arany- és egy ezüstéremmel zárták az egyik legrangosabb nemzetközi fiú kézilabdatornát, a hazai rendezésű Balaton-kupát. A nívós mezőnyben elért sikerek mellett ugyanakkor az együttesekkel foglalkozó szakemberek fontosnak tartják kiemelni: az elsődleges cél az volt, hogy felmérjék, hol tartanak a nemzetközi élmezőnyhöz képest.

M. Sz.utanpotlassport.hu Huszonkilencedik alkalommal rendezték meg a veszprémi Balaton-kupát, amely az egyik legrangosabb nemzetközi kézilabda utánpótlástorna Európában. A január 16. és 19. közötti eseménynek a Veszprém Aréna és a Noszlopy Gáspár Gimnázium új csarnoka adott otthont, és a hazaiakon kívül olyan nagynevű klubok korosztályos fiú együttesei mérették meg magukat, mint a spanyol Barcelona, a kontinens talán legerősebb utánpótlás-nevelő klubjának tartott német Füchse Berlin, a lengyel Kielce, a horvát PPD Zagreb, a norvég BSK Handball Elite vagy éppen a MOL-Pick Szeged. Mindkét korosztályban, az U18-asok és az U16-osak között is kemény küzdelmek zajlottak az érmekért. A bakonyi megyeszékhelyet pedig ellepték a sportág szerelmesei, elképesztő hangulat uralkodott a csarnokokban.M. Sz.utanpotlassport.hu Huszonkilencedik alkalommal rendezték meg a veszprémi Balaton-kupát, amely az egyik legrangosabb nemzetközi kézilabda utánpótlástorna Európában. A január 16. és 19. közötti eseménynek a Veszprém Aréna és a Noszlopy Gáspár Gimnázium új csarnoka adott otthont, és a hazaiakon kívül olyan nagynevű klubok korosztályos fiú együttesei mérették meg magukat, mint a spanyol Barcelona, a kontinens talán legerősebb utánpótlás-nevelő klubjának tartott német Füchse Berlin, a lengyel Kielce, a horvát PPD Zagreb, a norvég BSK Handball Elite vagy éppen a MOL-Pick Szeged. Mindkét korosztályban, az U18-asok és az U16-osak között is kemény küzdelmek zajlottak az érmekért. A bakonyi megyeszékhelyet pedig ellepték a sportág szerelmesei, elképesztő hangulat uralkodott a csarnokokban.

Nívós mezőny gyűlt össze a 2019-es veszprémi Balaton-kupán, a képen többek között a Barcelona U18-as együttese Forrás: Veszprém Handball Academy
Nívós mezőny gyűlt össze a 2019-es veszprémi Balaton-kupán, a képen többek között a Barcelona U18-as együttese Forrás: Veszprém Handball Academy

Nívós mezőny gyűlt össze a 2019-es veszprémi Balaton-kupán  •  Forrás: Veszprém Handball Academy

A fiatalabbak megméretését – némileg meglepetésre – a Telekom Veszprém játékosai nyerték a horvát MRK Dugo Selo gárdája előtt, ami azért is szép eredmény a hazaiaktól, mivel egy évvel korábban nagy vereségbe futottak bele a szomszédos országbeliek ellen.

„Tavaly a harmadik helyért játszottunk velük, és több mint tíz góllal kikaptunk. Nagyon örülök, hogy sikerült győznünk, büszke vagyok a fiúkra, mert nagyszerűen játszottak” – mondja Iváncsik Gergő, a győztes csapat edzője, akinek a játékosai közül többen egyéni teljesítményükkel is kiemelkedtek a mezőnyből. Bakos Bálintot ugyanis a legjobb bal-, Markovics Patrikot pedig a legjobb jobbszélsőnek választották.

A Telekom Veszprém U16-os együttese Forrás: akademia.handballveszprem.hu
A Telekom Veszprém U16-os együttese Forrás: akademia.handballveszprem.hu

A Telekom Veszprém U16-os együttese  •  Forrás: Veszprém Handball Academy

Az idősebbek között is elemében volt több veszprémi, név szerint a jobbszélső Hornyák Bence és az irányító Kőhegyi Ákos, akiket beválogattak a 2000-es korosztály legjobbjai közé. Csapatszinten azonban nem sikerült a csúcsra érniük, miután elveszítették a döntőt az RK PPD Zagreb ellen. Az ezüstérmes alakulat 18 éves játékosa, Szrnka Benedek szerint a fegyelmezetlenség volt elsősorban a gond a fináléban.

„Elkapkodtuk a támadásokat. Igyekeztünk minél gyorsabban betalálni, kiszolgálni ezzel a remek közönséget, de ez lett a vesztünk. Ennek ellenére elégedettek lehetünk az eredménnyel, és ami a legfontosabb: ismét soktapasztalattal gazdagodtuk.”

A 29. BALATON-KUPA VÉGEREDMÉNYE
U18: 1. RK PPD Zagreb, 2. Telekom Veszprém, 3. Füchse Berlin, 4. FC Barcelona-Lassa, 5. BSK Handball Elite, 6. RK Celje Pivovarna Lasko, 7. MOL Pick Szeged, 8. PGE Vive Kielce
U16: 1. Telekom Veszprém, 2. MRK Dugo Selo, 3. RK PPD Zagreb, 4. Magyar serdülőválogatott, 5. RK Rudar Pljevlja, 6. RK Celje Pivovarna Lasko, 7. Valur Reyjkavik, 8. HC Zubri, 9. HK Drammen, 10. Izvidac Ljubuski

További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
5 perce

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
44 perce

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
45 perce

„Nincs előre odaadva semmi!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
45 perce

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
51 perce

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
2 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
3 órája

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
4 órája