Kosárlabda: veretlenül második az Alba a pécsi EYBL-tornán

Vágólapra másolva!
2019.01.13. 14:33
Címkék
Lezajlott az U20-as EYBL-torna pécsi állomásának utolsó napja is, amely részint örömöt, részint csalódást hozott a hazai kosárlabdasport kedvelőinek. Az Alba Fehérvár együttese ugyanis megnyerte negyedik mérkőzését is, így makulátlan mutatóval zárt, míg a Rátgéber Akadémia gárdája ismét veszített, így a pécsiek egyetlen sikert tudnak felmutatni csupán a hazai közönség előtt.

M. Sz.utanpotlassport.hu Az U20-as EYBL-torna pécsi állomásának negyedik, egyben utolsó napján az eddig veretlen Alba Fehérvár az Independents Basketball France együttese ellen lépett pályára, míg a Rátgéber Akadémia kosárlabdázói a székesfehérváriak által pénteken 92‒57-re legyőzött svéd Djurgarden Basket csapatával mérkőztek meg.M. Sz.utanpotlassport.hu Az U20-as EYBL-torna pécsi állomásának negyedik, egyben utolsó napján az eddig veretlen Alba Fehérvár az Independents Basketball France együttese ellen lépett pályára, míg a Rátgéber Akadémia kosárlabdázói a székesfehérváriak által pénteken 92‒57-re legyőzött svéd Djurgarden Basket csapatával mérkőztek meg.

Nagyszerűen szerepeltek Pécsett az Alba Fehérvár kosárlabdázói Forrás: Rátgéber Akadémia
Nagyszerűen szerepeltek Pécsett az Alba Fehérvár kosárlabdázói Forrás: Rátgéber Akadémia

Nagyszerűen szerepeltek Pécsett az Alba Fehérvár kosárlabdázói  •  Forrás: Rátgéber Akadémia

Az Alba Fehérvár játékosai számára lényegében egyetlen kérdés maradt az utolsó napra: megőrzik-e veretlenségüket, és 4‒0-s mutatóval zárják a torna dél-dunántúli állomását? Nos, Polster Attiláék tettek róla, hogy ne lehessen panasz rájuk, hiszen az első pillanattól szinte végig uralták a mérkőzést, noha a nagyszünetre négy pontra fel tudott zárkózni az ellenfél. A fordulás után azonban magasabb fokozatba kapcsoltak a mieink, a franciák pedig nem tudták tartani a lépést, s végül 76‒66-ra a fehérváriak nyertek. Balsay Ádámék így négy győzelemmel, makulátlan mérleggel zárták a viadal pécsi állomását, s az negyedik helyen állnak az összesített tabellán.

Bizonyítási vágytól fűtve lépett parkettre a Rátgéber Akadémia alakulata, amely eddig csupán egy győzelmet tudott felmutatni a hazai közönség előtt, igaz megmérkőzött az NBA Academy Africa legjobbjaival is. Vasárnap könnyebb dolguk volt a pécsieknek, hiszen a székesfehérváriak által már „állva hagyott” svédekkel küzdöttek meg. Mégis görcsösen kezdtek, és ez meg is határozta a mérkőzés kimenetelét. Az ellenfél ugyanis 25‒13-ra nyerte az első negyedet, és a hazaiak hiába uralták a további három játékrészt, csak utolérni tudták a riválist. A hosszabbítás aztán nem kecsegtetett semmi jóval, nyolc ponttalalulmaradtak a mieink, akik így a hetedik helyen zártak.

U20-AS EYBL-TORNA, PÉCS
Negyedik nap.
Alba Fehérvár‒ Independents Basketball France 76‒66 (21‒15, 18‒20, 23‒17, 14‒14)
Alba Fehérvár: Ekenedilichukwu Promise Udemezue 2 pont, Kuttor Gergő 3, Balsay Ádám 20, Lévi Kevin, Áment Máté, Polster Attila 25, Körmöczi Mihály, Takács Martin 15, Góbi Marcell, Gyapjas Máté 2, Nagy Zsombor 6, Takács Erik 3.
Djurgarden Basket‒Rátgéber Akadémia 88‒80 (25‒13, 16‒20, 19‒21, 18‒24, 10‒2)
Rátgéber Akadémia: Bálint Bence Zoltán 2 pont, Vanja Vukas 9, Vad Bence, Váits Olivér 9, Balaska Bertalan, Borsos Balázs 6, James Ugochukwu Nnaji 2, Scherer Bálint 14, Dervalics Attila, Fekete Dávid 28, Herger Salamon 8, Viktor Kelechi Okoh 2.

A torna végeredménye: 1. NBA Academy Africa 8 pont, 2. Alba Fehérvár 8, 3. London United 6, 4. Djurgarden Basket 6, 5. USK Prága 5, 6. Spanyol Kosárlabda Akadémia 5, 7. Rátgéber Akadémia 5, 8. TTU BA 5., 9. Independents Basketball France 5.

További korosztályos híreink KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Király-kupa: Griezmann villanása döntött a Depor ellen; hétgólos meccsen jutott tovább a Bilbao

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szerdai sportműsor: Málta–Magyarország a póló Eb-n, DVSC–FTC rangadó a női kézilabda-bajnokságban

Minden más foci
1 órája

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben a Fradival; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
1 órája

Az osztrák ötödosztálytól Athénig – Thury Gábor publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Angol Ligakupa: a helyzeteivel jobban gazdálkodó City nyerte meg az elődöntő első felvonását

Angol labdarúgás
2 órája

Che Adams duplázott, a Torino kiejtette a Romát az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2 órája

Francia Kupa: kilencet lőtt hatodosztályú ellenfelének a Marseille

Francia labdarúgás
3 órája

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik