Kézi: bíznak a fiatalokban az NB I/B-t vezető PLER-Budapestben

Nagy Dániel utanpotlassport.huNagy Dániel utanpotlassport.hu
2023.02.23. 21:03
Címkék
A PLER-Budapest felnőttcsapata vezeti az NB I/B-t, a jó szereplésben pedig az együttes utánpótláskorú tagjai is fontos szerepet játszanak. A fiatalok beépítésével kapcsolatban a vezetőedzőt, Horváth Attilát kérdeztük.

A PLER-Budapest U18-as és U20-as csapata is remekel a korosztályos élvonalbeli bajnokságában: az idősebbek tizenhat mérkőzés után tizenöt győzelemmel és egy vereséggel vezetnek, míg a fiatalabbak tizennégy fellépést követően tizenháromszor ünnepelhettek, mindössze egy döntetlent „rontja” az összképet.

Ám nem csak az utánpótláscsapatok villognak a fővárosi klubnál, hiszen az NB I/B-ben szereplő felnőttek is az első helyen állnak, a QHB-Egerrel azonos pontszámmal. A „nagyok” között a PLER fiataljai is szerepet kapnak, közülük többen pedig fontos láncszemekké váltak az elmúlt hónapokban. A 19 éves Fekete Ádám és a vele egyidős Zalai Balázs egyaránt 50 gólnál tart a kiírásban, és rajtuk kívül is vannak utánpótláskorú játékosok, akik már elkezdték bontogatni a szárnyaikat a felnőttmezőnyben.

Zalai Balázs akcióban (forrás: Polacsek Digi Fotó) 

A csapat múlt nyáron érkező vezetőedzője, Horváth Attila nagy hangsúlyt helyez a fiatalok beépítésére, ám hangsúlyozza, bőven van még hova fejlődniük a jövőben.

„Tíz évvel ezelőtt dolgoztam itt utánpótlásedzőként, akkor a felnőttgárda is a csúcson volt – emlékszik vissza a szakember. – Próbáljuk visszahozni ezt a szintet, hogy a jelenleginél is jobb nevelőegyesület legyünk;

a cél, hogy minél több fiatal játsszon az első csapatban. Szeretek velük dolgozni, sok lehetőséget kapnak, ám még nem mindig tudják megragadni azt. A tehetségükkel nincs probléma, inkább a teher szokta még őket lenyomni; ha ezt levesszük róluk, nem lesz gond a jövőben.”

Horváth szerint a fiatalok a meglepetés erejében is bízhatnak.

„Az évad előtt nem volt kimondott célunk a feljutás, a szezon közben jött meg az étvágy az eredményeknek köszönhetően. Ettől függetlenül továbbra is azt akarom megértetni a játékosaimmal, hogy nincs akkora tét, vállalják be az extrát, az sem tragédia, ha emiatt kikapunk; persze magamban forrongok kicsit ilyenkor, ám fontos, hogy vállalkozzanak. Kiélezett helyzetekben sokszor vetem be a fiataljainkat, hiszen így eldől, mennyi kurázsi van bennük, míg az ellenfelek kevésbé ismerik őket, emiatt kiszámíthatatlanabbak is.”

(A kiemelt képen: Fekete Ádám / forrás: Polacsek Digi Fotó)

Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
1 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
2 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
2 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
2 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
3 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
3 órája