Öttusa: elitbajnokokat avattak a legfiatalabb korosztályokban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.10. 19:16
null
Az U10-től az U14-es korosztályig mérték össze tudásukat Kaposváron a jövő öttusázói.

Az idén Kaposváron rendezték az öttusa-utánpótlás elitbajnokságát, melyen az U10-es korosztálytól az U14-ig osztottak érmeket. A megméretésen az U10-esek és az U11-esek két- (úszás és futás), az idősebbek pedig háromtusáztak (úszás és futással egybekötött lövészet, azaz laser run), valamint külön laser runban is versenyeztek a növendékek.

A két- és háromtusa elitbajnokságon az öt korosztályban kiosztott tíz egyéni aranyérmen hat nevelőegyesület osztozott.

A KSI három első helyet érdemelt ki, a Miskolci Sportiskola és a szintén miskolci Swimming Pentathlon két-két aranyat szerzett, míg egy-egy bajnoki címnek örülhetett a Trion SC, a Balu SE és a Castor SE is.

U10-ben Rácz Fanni és Zuber Benedek, U11-ben Kósa Szonja és Jaylon Paul Michael, U12-ben Haraszin Liza és Csanak Bertalan, U13-ban Kósa Nóra és Lázár Simon, míg U14-ben Fischer-Colbrie Fédra és Birta Botond nyert.

Az U13-as fiúk dobogóján balról: az ezüstérmes Varga Mihály, a győztes Lázár Simon és a harmadik Nagy Kristóf Forrás: Miskolci Sportiskola 

Az idén az U14-es korosztályt képviselő, 2011-ben született reménységek jövőre már a nemzetközi porondon is kipróbálhatják magukat, 2024-től ugyanis az U15-ösök számára is rendeznek Európa-, valamint világbajnokságot.

A magyarok az idén a guatamalai vb-n nem indultak, a szófiai Eb-n viszont ott voltak, és pazar eredményeket értek el. A bulgáriai kontiensviadalon

mindkét egyéni és csapataranyérem magyar fiatalok nyakába került.

A lányok között Balzsay Jázmin, a fiúk mezőnyében Kántor Benedek ünnepelhette a korosztályban az első, így sportágtörténelmi Eb-címet. És nyert a Balzsay, Ézsiás Janka, Pataki Regina összetételű leány-, valamint a Kántor, Juhász Szilveszter, Mitró Milán alkotta fiúhármas is. Ráadásul zárásként Balzsay és Mitró vegyes váltóban is összehozott egy aranyat.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt kép forrása: Miskolci Sportiskola)

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
5 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
22 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
Tegnap, 11:45

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15
Ezek is érdekelhetik