Ökölvívás: bekerültek az első időpontok a fiatalok versenynaptárába

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.01.17. 20:37
null
Márciusban indul be igazán az utánpótláskorú ökölvívók 2025-ös évada, akikre ismét számos kiemelt hazai esemény vár, a korosztályos világversenyek mellett.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség közzétette a 2025-ös versenynaptár első negyedévének tervezetét, amelyben megjelentek a kiemelt korosztályos hazai események egy részének az időpontjai.

A fiatalok naptára az év első napjaiban még nem lehetett teleírva, hiszen a világ- és az európai szövetség a mai napig nem közölte az idei utánpótlás-világversenyek időpontjait. Az emlegetett célversenyek felé vezető kiemelt hazai viadalok közül azonban az elmúlt napokban többnek is fény derült az időpontjára, amelyek igencsak fontosak lesznek majd a korosztályos bunyósoknak, hiszen nagy részük általában válogatóként szolgál az Európa-bajnokságokra.

Eb-n a serdülők (2011-2012), a juniorok (2009-2010) és az ifjúságiak (2007-2008) is megmérethetik majd magukat, nem megfelejtkezve az inkább már felnőttként emlegethető U23-as korosztályról.

A juniorokra ráadásul világbajnokság is vár, a kétévente megrendezésre kerülő verseny 2025 egyik leginkább várt eseménye lesz.

De vissza a válogatókra.

A fiatalok versenynaptára márciusban kezd igazán sűrűsödni,

igaz, az esztendő első hónapjaiban is bőven rendeznek kisebb eseményeket nekik. A március közepi Bocskai István nemzetközi emlékverseny a felnőtteknek van kiírva, ám számos U23-as bokszolót figyelhetünk majd a debreceni ringben. A hónap utolsó napjaiban érkezik majd az ifjúságiak első igazán fontos idei megméretése, az Énekes István-emlékverseny, ami az elmúlt években is befolyásolta az Európa-bajnoki keret kialakítását.

Április második felében hasonlóan rangos viadal következik, ekkor viszont az U12-esek, a serdülők és a juniorok kerülnek főszerepbe: az utánpótlás Magyar Kupán ismét népes mezőny várható, az viszont csak később derül el, hogy Budapesten vagy Pécsen. Ahogyan Balzsay Károly, a hazai szövetség szakmai igazgatója fogalmazott nemrégiben az Utánpótlássportnak,

remélhetőleg továbbra is a korábbi évekhez képest növekvő létszámmal.

Igaz ez a májusi Bornemissza Gergely nemzetközi emlékversenyre is, amit a szokásoknak megfelelően Egerben tartanak, és számos külföldi fiatal nevezése is várható; kiváló felkészülési lehetőség ez a serdülőknek, a junioroknak és az ifjúságiaknak.

Az évad második fele a korosztályos országos bajnokságok időszaka lesz, pontos időpontok és helyszínek viszont csak később várhatók.

(Kiemelt képünk forrása: MÖSZ)

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Röpi: a harmadik meccsén is győzött az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
4 órája

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
7 órája

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
14 órája

Kosárlabda: megkezdődik az U20-as női Európa-bajnokság Litvániában

Utánpótlássport
14 órája

Vízilabda: negyeddöntős vereség az U18-as fiú-világbajnokságon

Utánpótlássport
2026.07.02. 21:31

Kézilabda: döntőbe jutott a magyar U16-os leányválogatott a nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.02. 19:51
Ezek is érdekelhetik