Birkózás: szabadfogásban is az ESMTK az utánpótlás-csapatbajnok

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2025.10.26. 15:18
null
Október elején kötöttfogásban, ezúttal pedig szabadfogásban nyert birkózó utánpótlás-csapatbajnokságot az ESMTK.

Az október eleji, pesterzsébeti kötöttfogású csapatbajnokságot követően ezúttal Pécsett és immáron szabadfogásban mérkőztek meg egymással az ország utánpótláscsapatai – számol be a hazai birkózószövetség honlapja.

A tizenhét együttest felvonultató viadalon a Vasas és az ESMTK volt a két kiemelt, a döntőbe azonban végül csak utóbbi jutott be, miután a Ferencvárost 30–10-re, a Csepel TC-t 21–15-re, majd a Kertvárost 33–10-re győzte le. A másik ágon a Csepeli BC jutott el a fináléig, pedig selejtezőt birkózott a Doroggal, míg a folytatásban az Újpestet 23–16-ra, a Vasast 19–13-ra, a PEAC-ot pedig 22–20-ra múlta felül.

Az aranycsatát végül 25–15-re a XX. kerületiek nyerték.

A legkisebb súlycsoportban nem állított ellenfelet a Csepel az ESMTK kölcsönjátékosával szemben, az utánpótláskorú válogatott birkózók közül pedig Szuromi László, Olasz Bende, a kölcsönben lévő Szécsényi Noel, Antaly Sándor és Budai András is hozta a győzelmet.

A dobogó harmadik fokára a Vasas állhatott, negyedik lett a házigazda PEAC, ötödik a Csepel TC, míg a hatodik helyen a Kertváros zárt. 

A szabadfogású utánpótlás-csapatbajnokság végeredménye
Bajnokcsapat: ESMTK (Antaly Sándor, Budai András, Farkas Achilles vendég, Garanyi Sándor, Kertész Dominik, Kis Mátyás, Marcinkovics-Kovács Keve, Olasz Bende, Sánta Levente, Szalai Balázs, Szuromi László, Szécsényi Noel vendég.
2. Csepeli BC
3. Vasas SC
4. Pécsi EAC
5. Csepel TC
6. Kertvárosi SE
7. Ceglédi VSE
8. Budapesti Honvéd SE
9. Újpesti TE
10. Dél-Zselic SE
11. BVSC-Zugló
12. FTC-MVM
13. Haladás VSE
14. Abonyi BC
15. Dorogi AC
16. Kiskunfélegyházi BSE
17. Kaposvári SI
A helyosztók végeredményei:
Döntő: ESMTK – Csepeli BC 25-15
Bronzmérkőzés: Vasas SC – Pécsi EAC 25-17
Az 5. helyért: Csepel TC – Kertvárosi SE 21-16

(Kiemelt kép forrása: birkozoszov.hu)

Legfrissebb hírek

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
16 órája

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:11

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2026.09.25. 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.25. 15:46