Strandröplabda: szerdán kezdődik a mexikói U21-es világbajnokság

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.10.14. 09:10
null
Három magyar párossal – köztük az U20-as Eb-bronzérmes Tari Bence, Veress Ákos duóval – a mezőnyben szerdán megkezdődik a mexikói Pueblában az U21-es strandröplabdázók világbajnoksága.

Azok után, hogy múlt héten az U18-asok dohai világbajnokságán két kilencedik helynek örülhettünk magyar részről, szerdától már az U21-es strandröplabdázókon lesz a sor a korosztály mexikói vb-jén, amelyen két férfi és egy női páros képviseli a magyar színeket. A fiúk között Tari Bencének és Veress Ákossnak, illetve Niemeier Lukasnak és Borbély Boldizsárnak szoríthatunk, míg a lányok mezőnyében Kun Stefánia és Honti-Majoros Chiara indul Pueblában.

A nyári U20-as Európa-bajnokságon történelmi bronzérmet szerző, a tavalyi U19-es vb-n ötödik helyezett Tari, Veress kettős a főtáblán, míg a másik két magyar egység a selejtezőben kezd a vb-n.

„Azt tudni kell, hogy a 2006-os születésű Tari, Veress páros ezúttal nem utolsó évesként szerepel a mezőnyben, ellentétben például az idei U20-as Eb-vel vagy a tavalyi U19-es vébével – mondta a várakozásokról Soós Izsák, a férfiak szövetségi kapitánya az Utánpótlássportnak. – Egy évvel fiatalabbként, a 2005-ösök között most egy fokkal nehezebb dolguk lesz az U21-es vébén. Ilyen szempontból a tavalyi U20-as Eb – amelyen hasonlóan elsőévesként indultak – jóval mérvadóbbnak tekinthető, akkor a fiúk hetedikek lettek. A legjobb párosok a vébén majd várhatóan az európaiak közül fognak kikerülni, akiket jól ismerünk, sokszor találkoztunk már velük.

Az alapcélkitüzésünk a tizenhat közé jutás kiharcolása. A negyeddöntőbe kerüléshez már kisebb, az elődöntőbe jutáshoz pedig hatalmas bravúrra lenne szükség.

Azt gondolom, a Niemeier, Borbély duóban is benne lehet a jó eredmény, a nyolcaddöntő elérése számukra sem irreális cél. Egyébként az egyik legnagyobb kihívást az fogja jelenteni, hogy a vébé helyszíne, Puebla nagyjából kétezer méteren található, így a magaslati viszonyokkal is meg kell küzdenie majd a srácoknak. Reméljük, jól tudnak alkalmazkodni a nehezebb körülményekhez. Alapvetően mindkét fiú párosunk felkészülten és jó formában várhatja a kezdést.”

A fiúk mellett a lányokra is érdemes lesz odafigyelni, miután magyar páros egyik tagja, a 19 éves Kun Stefánia – Villám Lilla oldalán – idén amellett, hogy a felnőtt ob-n ezüstérmet szerzett, szeptemberben a törökországi Balikesirben felnőtt ProTour-Futures-tornát nyert,

ezzel sportág történeti sikert elérve, ugyanis ez volt az első magyar győzelem a rangos versenysorozatban.

Az U21-es vb-n szereplő páros másik tagja, Kun partnere, Honti-Majoros Chiara bronzérmes volt a nyáron a felnőtt ob-n.

Szerdán a selejtezőkkel kezdődnek meg a világbajnokság küzdelmei.

(Kiemelt képen: Tari Bence Forrás: CEV)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
14 órája

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20

Tekvondó: Olimpiai Reménységek Versenyét rendeznek Békéscsabán

Utánpótlássport
2026.02.01. 17:04

Úszás: klasszisok mentorszerepben

Utánpótlássport
2026.02.01. 09:04

Vívás: a párbajtőröző Balázs Bence bronzérmes a kairói junior-vk-n

Utánpótlássport
2026.01.31. 20:54
Ezek is érdekelhetik