Öttusa: kivételesen eredményes évet zár az utánpótlás

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2025.12.10. 14:54
null
A magyar korosztályos öttusázók remekeltek az idei világversenyeiken.

Remek évet zárnak a magyar korosztályos öttusázók, akik nagyszerű teljesítménnyel rukkoltak ki az idei világversenyeiken.

Ha az utánpótlás-korosztályokban csak az egyéni remekléseket nézzük, akkor a sort júniusban a juniorok kezdték, akik a lengyelországi Drzonkówban vettek részt Európa-bajnokságon. A kontinensviadalon a tavaly is első Tamás Botond megvédte címét, míg Mészáros Emma bronznak örülhetett. Aztán a hónap második felében egy időben rendezték Székesfehérváron a junior-világbajnokságot és Barcelonában az U17-esek Eb-jét. Itthon a férfimezőnyben a korosztály immáron kétszeres Európa-bajnoka, Tamás Botond érdemelt ki harmadik helyet, Spanyolországban pedig Balzsay Jázmin ezüstöt. Az U17-esek aztán már júliusban a dél-afrikai Johannesburgba utaztak világbajnokságra, ahol Szécsi Nemere egyéniben diadalmaskodott, majd július végén a litvániai Kaunasban az U15-ösök és az U19-esek Eb-jét bonyolították le. Az U19-esek között Rajncsák Diána, a fiatalabbaknál pedig Kósa Nóra és Birta Botond nyert aranyat. Szécsi Nemere aztán bravúros teljesítménnyel az U19-esek között is világbajnok lett. A magyarok az említett egyéni diadalok mellett még dobogós helyezést értek el csapatban és váltóban.

„Én már egyetlen világbajnoki címmel is teljesen boldog lettem volna, de a két arany még nagyobb örömet jelent, és hatalmas dolognak tartom – mondta Szécsi Nemere a duplázásról. – Mindig jóleső érzés, ha a sportoló ilyen visszajelzéseket kap a munkájáról. Minden versenyen igyekszem a legjobbamat nyújtani, és bízom benne, hogy a jövőben is sikeres maradok. Szerintem az természetes, hogy egy világeseményen mindenki az előző világbajnokot szeretné a leginkább legyőzni, megelőzni az egyes versenyszámokban, így erre is igyekszem felkészülni.

de ha egyik versenyen sem lettem volna dobogós az idén, akkor is örömmel csinálnám tovább az öttusát, mert imádom ezt a sportágat.”

Szécsi Nemere U17-es és U19-es világbajnok lett az idén Forrás: UIPM

Egészen elképesztő mutató, hogy 2025-ben nem telt el úgy öttusa-világverseny hogy magyar ígéret ne szerezzen egyéniben is legalább egy érmet. Nem kis bravúr, hogy a felnőttek madridi Európa-bajnokságán is állt magyar fiatal a dobogón: juniorjaink közül Bauer Blanka egyéni bronzérmes lett, mellette Guzi Blankával és Eszes Noémivel csapatban aranyéremnek örülhetett. A szintén junior Mészáros Emma pedig Eszessel váltóban nyert bronzot.

Kiemelt képünkön: Kósa Nóra Fotó: Miłosz Cygański)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
7 órája

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
19 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2026.09.25. 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.25. 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
2026.09.25. 14:23

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
2026.09.25. 10:53