Öttusa: Tamás Eb-címet védett és vb-bronzot nyert a juniorok között

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2025.12.27. 14:27
null
Ismét rendkívül eredményes évet zár az UTE 20 éves öttusázója, Tamás Botond.

Újabb remek évet zárt az UTE 20 éves öttusázója, Tamás Botond, aki juniorok között megvédte címét az Európa-bajnokságon, majd a korosztály világbajnokságán bronzérmet szerzett.

Tibolya Péter tanítványa a lengyelországi Drzonkówban rendezett junior Eb döntőjében a vívásban a tizenegyedik, OCR-ben a nyolcadik, úszásban pedig a harmadik legjobb volt az mezőnyben. A kombinált számot a nyolcadik helyről kezdte meg, és sorban megelőzve ellenfeleit az élre állt, majd megérdemelt aranyérem lett a jutalma. Tavaly Szófiában nyert junior Eb-t.

Azzal együtt sem, hogy az öttusában nincs papírforma és bárki odaérhet a dobogóra. A kombinált számban a nyolcadik helyről indultam, harminchét másodperces lemaradással, de fel tudtam jönni az első helyre. Ekkora hátrányból még nem nyertem versenyt, ezért különösen örülök, hogy most sikerült” – nyilatkozta Botond, aki június végén a székesfehérvári junior-világbajnokságon is felállhatott a dobogóra, bronzérmes lett.

„A világbajnokság érezhetően nehezebb volt, mint az Eb. Nagyon erős mezőny gyűlt össze, számos olyan versenyző indult, aki már a felnőttvilágkupákon is remek eredményeket ért el. Nagy csata ment az ezüstért, az ukrán ellenfelem visszavágott az Eb-ért és lefutott, de ennyi baj legyen. Mindent kiadtam magamból és nagyon örülök a bronznak” – kommentálta sikerét.

Tamás Botond a székesfehérvári junior-vb-n bronzérmes lett Fotó: Buza Virág

„Talán sikerült megtalálnunk a Botondnak legideálisabb felkészülési metódust – nyilatkozta Tibolya Péter. –

de természetesen az adott napokon kell megmutatni, hogy mit tud. Örömteli, hogy a fejlődését napról napra lehet érzékelni, és míg pár éve még fejben gyerek volt, mára mentálisan felnőtt, ami látszik a versenyzésén is.”

(Kiemelt képünkön: Tamás Botond Fotó: Buza Virág)

Legfrissebb hírek

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
22 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
15 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
15 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44