Vívás: három európai helyszínen kerülnek főszerepbe a kadétok

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2026.01.09. 19:59
null
A kadétkorú vívók számára három európai helyszínen is fontos, a válogatásba beleszámító körversenyt rendeznek.

Reményeink szerint ezen a hétvégén csak kapkodjuk a fejünket a kadétkorú vívóink jobbnál jobb eredményeit látván, ugyanis egyidőben mindhárom fegyvernemben fontos, a hazai válogatásba is beleszámító európai körversenyt rendeznek.

A párbajtőrözők a szlovák fővárosban, Pozsonyban mérik össze tudásukat, a kardozók a spanyolországi Segoviában lépnek pástra, a tőröző lányok pedig a lengyelországi Poznanban igyekeznek a legjobbjukat nyújtani. A felsorolásból kiderül, hogy egyedül a tőröző fiúk nem lesznek érdekeltek nemzetközi viadalon az elkövetkező napokban.

Februárban már jön a korosztályos Európa-bajnokság a grúz fővárosban, Tbilisziben, így ezek az európai körversenyek az egyik utolsó esélyt kínálják reménységeinknek a válogatottság kiharcolására. Az Európa-bajnokságon országonként négy fő indulhat, és

abban biztosak lehetünk, hogy a magyarok a soron következő kontinensviadalra is igen erős keretekkel érkeznek,

hiszen mindegyik fegyvernemben az idén is több sokra hivatott kadétkorú vívó található.

A párbajtőröző Horváth Lotti vb-címvédőként szerepelhet az idén a kadétok között Fotó: Bizzi Team

Tavaly a törökországi Antalyában rendezett Eb-n nagyszerűen szerepeltek kadétjaink.

Egyéni Európa-bajnok lett a párbajtőröző Kiss Donát és a tőröző Kosztolányi Hunor, bronznak örülhetett a kardozó Komjáthy Boglárka, míg csapatban csupán a kardozó fiúk nem álltak dobogóra. Ezüstöt nyertek a fiú és a leány párbajtőrözők, valamint a leány kardozók, és bronzot a fiú és a leány tőrözők. Aztán a kínai Vuhszi városában rendezett kadét-világbajnokságon a párbajtőröző Horváth Lotti aranyérmes lett. Egy hasonló éremhalmozással az idén sem lennénk elégedetlenek.

(Kiemelt képünkön: a kardozó Komjáthy Boglárka tavaly serdülőként nyert kadét Eb-bronzot Forrás: Bizzi Team)

Legfrissebb hírek

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
29 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
14 órája

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:11

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2026.09.25. 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.25. 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
2026.09.25. 14:23