Erdősi Zoltán: A sport célja a nevelés
„Nem mondanám, hogy sportos családban nőttem fel, viszont már óvodásként elkezdtem úszni, később futballoztam, majd frizbiztem – kezdte Erdősi Zoltán, a Magyar Frizbisport Szövetség elnöke. – Az élsport valójában szóba sem került, mert nálunk otthon az volt a felfogás, hogy a tanulás mellett az nem fér bele. Az úszást versenyszerűen csináltam, fociban a megyei első osztályig jutottam, aztán megsérültem, sportágat kellett váltanom, így találtam rá újra a frizbire.”
Újra, ugyanis Szombathelyen az általános iskolában a külföldi tapasztalatokkal felvértezett testnevelő bevitte a játékot az órára, amikor Erdősi ötödikes-hatodikos volt.
Annyira megtetszett a sportág, hogy a társaimmal gyerekcsapatot alapítottunk, amellyel évekig játszottunk
– emlékezett vissza.
Felnőttként az élete fókuszába a sport került: edzősködött, valamint testnevelésszakos tanárként végzett, majd az idén nyáron doktori címet szerzett sportpedagógiából. Vezette a Magyar Repülő Korong Szövetséget, valamint különböző sportvezetői pozíciókat töltött be.
Erdősi számára – aki a Győri SZC Sport és Kreatív Technikum munkaközösség-vezetője is – a sport lényege nem elsősorban az olimpiai aranyakban rejlik, hanem abban, hogy mindenki mozogjon és egészséges életet éljen.
Abban hiszek, hogy a sport célja alapvetően a nevelés,
úgy vélem – és a tapasztalat igazolja ezt –, a sporton keresztül kiválóan lehet tanítani a gyerekeket. A frizbi kiválóan működik iskolai körülmények között, a pedagógusok is kifejezetten szeretik, mert gyorsan lehet valódi eredményeket elérni a játékon keresztül.”
Az első frizbis továbbképzést 2016-ben tartották Erdősiék a testnevelőknek, tíz évvel később már több mint 2000-en elvégezték a programot.
„Körülbelül a kétezer fő felétől érkezik olyan visszajelzés, hogy rendszeresen alkalmazzák a megszerzett tudást az órákon, jóval nagyobb arányban jelenik meg az ultimate frizbi az iskolákban, mint amekkorában a kerettantervben szerepel. A sportirányítás részéről sajnos nem volt ekkora a nyitottság, rendre falakba ütköztünk.”
Kíváncsiak voltunk, melyek a frizbinek azok az előnyei, amelyek különösen fontosak az iskolákban.
„Sokat számít, hogy kontaktmentes, koedukált sportágról beszélünk, és mivel Magyarországon az iskolák többségében együtt tesiznek a fiúk és a lányok, praktikus olyan játékot választani, amit mindenki együtt csinálhat. Lényeges az is, hogy nem lehet cipelni a korongot, akihez kerül az eszköz, az nem mozoghat, tehát nem az egyéni akciókról szól a sportág, itt nincsenek Messik, Ronaldók, hanem a csapatmunka van az előtérben. Közben viszont az összes többi játékosnak mozgásban kell lennie, hogy megjátszható legyen.
Egy-egy edzésen vagy meccsen négy-öt kilométert futnak a frizbisek, ráadásul a zömét sprintben.
Sokak számára meglepő lehet, de Erdősi szerint a frizbi remekül fejleszti a vitakultúrát.
„A frizbiben nincsen bíró, így a testnevelésórán sem a tanár dönti el a vitás kérdéseket, hanem a gyerekek egymás között. Eleinte persze néznek ki a fiatalok a pedagógusra, akinek ezen a ponton kell erősnek lenni és hagyni, hogy a gyerekek oldják meg a helyzetet. Az első néhány órán persze előfordulnak veszekedések, viszont gyorsan rájönnek arra, hogy ha hosszan leállnak vitatkozni egy-egy kétes szituáció után, akkor maguktól veszik el a játékidőt. Nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk a tesitanároktól, akik arról számolnak be, hogy két hét elteltével önállóan és higgadtan megbeszélnek mindent a gyerekek, és játszanak tovább.”
Adódik a kérdés: hogyan lehetne ezt a sportágat legalább iskolai szinten meghonosítani?
„Ez sokszor felvetődött, és azt gondolom, hogy bizonyos szintig meg lehet csinálni a legtöbb csapatjátékban, viszont a frizbi előnye az, hogy nincs fizikai kontakt. Azokban a sportágakban, amelyekben van, nehezebb a vitás helyzeteket az érintettekre bízva elrendezni, de mindenképpen érdemes kísérletezni, mert nagyon jól lehet fejleszteni az emberi kapcsolatokat és a kommunikációt az ilyen mini konfliktusokon keresztül.”
(Kiemelt képünk forrása: Magyar Repülő Korong Szövetség)
