A holland csapat meglátogatta a Robben-szigetet

2010.06.24. 19:09
null
A holland szurkolók közben már az újabb meccsre hangolnak (Fotó: Action Images)
Címkék
A Kamerun elleni mérkőzésre készülő holland válogatott szerdán kikapcsolódásképpen meglátogatta a Robben-szigetet, ahol korábban Nelson Mandela és több emberi jogi aktivista is raboskodott.

A holland válogatott szerda délelőtt félbeszakította az edzését, és Bert van Marwijk edző úgy döntött, hogy egy szervezett út keretében komppal átutaznak a Robben-szigetre, egy nappal a Kamerun elleni csoportmérkőzésüket megelőzően. Mint ismeretes, az oranje már továbbjutott az E-csoportból, így az egy pont is elég számára a csoportelsőséghez.

„A játékosok nagyon örültek a lehetőségnek – nyilatkozta Van Marwijk. – Úgy gondoltam, van rá időnk, és a játékosok mindig kedvelik az ilyesmit."

A szigeten, amely mintegy félórányi útra fekszik Fokvárostól, a játékosoknak megmutatták a börtönöket és azt a homokos focipályát is, ahol korábban Mandela és Jacob Zuma, Dél-Afrika valamikori és jelenlegi elnöke is futballozott raboskodása idején. A kirándulás után a csapat abban a Green Point Stadionban folytatta az edzést, amelyet jól lehet látni a Robben-szigetről is, és ahol a ma esti mérkőzést is rendezik.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
1 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
1 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2 órája