Shakirát is rabul ejtette a futball

2010.07.02. 09:43
null
Shakira a nyitó koncert óta futballrajongó lett (Fotó: Action Images)
Címkék
Teljesen megváltozott Shakira futballhoz való hozzáállása, amióta elkezdődött a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság. A kolumbiai énekesnő – akinek a Waka Waka című, a vb apropóján előadott számát talán már mindenki hallotta – a torna előtt még úgy nyilatkozott, nem érti, mit szeretnek az emberek a labdarúgáson. Azóta viszont már ő is a játék megszállottjává vált, és nem telhet el úgy napja, hogy ne követné a vb eseményeit.

Shakira a héten nyilatkozott az AP hírügynökségnek (az erről készült videót is megtekinthetik cikkünkben), és az interjú során lelkesen számolt be a futball iránti megváltozott viszonyáról.

„Én is a foci megszállottjává váltam, igazi fanatikussá. Ez azért is különös a számomra, mert korábban nem tudtam volna elképzelni magamat, amint elkezdem keresni a sportrovatot az újságban, majd el is olvasom azt. Most pedig ezt csinálom, egész nap csak a fociról beszélek" – mondta egy mosoly kíséretében a kolumbiai énekesnő.

„Sosem értettem a focit, és az emberiségnek azt a részét, amely rajong iránta. De azóta előttem is világos lett, hogy ez a sport képes összehozni a különböző társadalmi osztályba tartozó embereket. Még ha szegény is vagy, akkor is kimehetsz az utcára, és játszhatsz egy kis, újságpapírból készített labdával. A foci iránti szenvedély összeköti a különböző vallású, nemzetiségű, szociális helyzetű embereket a világon, és ez az, ami csodálatossá teszi ezt a játékot" – tette hozzá az énekesnő.

SHAKIRA: EGÉSZ NAP CSAK A FOCIRÓL BESZÉLEK
 

A popsztár egyébként, több más hírességhez (Juanes, Alicia Keys és a Black Eyed Peas) hasonlóan részt vett a vb előtt tartott nagyszabású nyitó koncerten, ahol egy érzelemdús produkciót mutatott be, amely számára is örök emlék marad, de minden bizonnyal a szülei sem felejtik el egykönnyen, ugyanis sírva hívták fel utána.

„Lenyűgöző érzés volt, az egyik legemlékezetesebb pillanat, és nemcsak a karrieremben, hanem az egész eddigi életem során. Elöntöttek az érzelmek. Az, hogy a vébét Afrikában rendezik meg, igazán különlegessé teszi a tornát. Dél-Afrika pedig olyan ország, amelynek gazdag történelmi múltja van, azt hiszem, ezt a fellépést sohasem fogom elfelejteni" – mondta Shakira egy brit televíziós műsorban.

„Az édesanyám, az édesapám, mindenki hívott utána Kolumbiából, és mind sírtak. Sokak számára emlékezetes maradt az az este. Pontosan nem tudom miért, talán volt valami különleges a levegőben aznap" – zárta mondandóját az énekesnő.

SHAKIRA ÉRZELEMDÚS PRODUKCIÓJA A NYITÓ KONCERTEN
 
 
Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
16 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
32 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
46 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
1 órája