Vizes vb: feszült hangulatban érkeztek a szerb pólósok

Vágólapra másolva!
2017.07.17. 12:02
Bár Zsivko Gocics és Szlobodan Nikics visszavonult, a szerb válogatottól címvédést várnak déli szomszédaink a budapesti vízilabda-világbajnokságon. A csapat és a szövetség között azonban nagy a feszültség.

A szerb vízilabda-válogatott 17.30-kor Dél-Afrika ellen meg is kezdi szereplését a budapesti vizes vb-n. Dejan Szavics csapatának helyzete szerbiai sajtóhírek szerint korántsem nevezhető fényesnek.

A válogatott vb-t megelőző utolsó sajtótájékoztatója feszült hangulatban telt, a magyarszo.rs beszámolója szerint érzékelhető, hogy a szerb szövetség és a csapat közti feszültség.

A szerb pólóválogatottra (főleg a csoportkörben) nehezebb feladat vár a medencén kívül, mint a vízben: függetleníteniük kell magukat a sportpolitikai helyzettől. Filip Filpovics, a szerb csapat ásza még otthon beszélt a helyzetről.

„A szövetség munkáját illetően általános elégedetlenség uralkodik a játékosok körében. Közösen úgy döntöttünk, a vb végéig nem kívánunk erről beszélni – szögezte le Filipovics a szerbiai sajtótájékoztatón. – Gombóccal a torkunkban, keserű szájízzel indulunk Budapestre, ami semmiképp sem helyénvaló. Szeretnénk megfelelni az elvárásoknak, hiszen a szerb válogatott soha, semmilyen körülmények között nem süllyedhet egy bizonyos szint alá, ugyanakkor a szövetség hozzáállásával nem lehetünk elégedettek.”

„A probléma régi, szeretnénk, ha a vb után ez már végképp rendeződne. Más hangulatban kellene nekivágnunk az idei év legnagyobb sporteseményének, sajnos erre most nincs meg a lehetőség. Remélem, hogy a sajtó nem fog erre médiaszenzációként tekinteni, most leginkább nyugalomra van szükségünk" – mondta a válogatott csapatkapitánya, aki nem részletezte, mi is valójában a probléma a szövetség és a csapat között.

Legfrissebb hírek

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
20 órája

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Vogel Soma: A magyar–szerb párharc keményebb, mint az el Clásico

Vízilabda
2026.01.25. 09:58

Varga Dénes: A mozgásos játékban felülkerekedhetünk a szerb válogatotton

Vízilabda
2026.01.25. 07:19

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20
Ezek is érdekelhetik