Vizes vb: Továbbra is a száz érem a cél – Hosszú Katinka

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.06.25. 19:25
null
Hosszú Katinka hálás a közönségnek a szurkolásért (Fotó: Dömötör Csaba)
A nagymedencében ötszörös vb-győztes, háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka szombaton a 400 vegyesen elért 4. hellyel fejezte be szereplését a budapesti úszó-világbajnokságon. Közvetlenül a döntő után arról beszélt, továbbra is az a célja, hogy eljusson száz éremig a nagy nemzetközi versenyeken.

„Izgalmas verseny volt, persze bosszant kicsit, hogy nem sikerült érmet szereznem – kezdte értékelését az M4 Sportnak Hosszú Katinka a 400 vegyes döntője után. – 2010 óta először nem hallgattam zenét versenyszám előtt, a közönséget akartam hallgatni. Mindenki kijött szurkolni, nagyon jólesett. A közönségtől azt kaptam, amit a győztesek szoktak, szuper volt. Jó lett volna felállni a dobogóra, de nagyon megküzdöttem ezért a negyedik helyért is, kiadtam magamból a maximumot.”

A nagy nemzetközi versenyeken 96 éremnél járó Hosszú elmondta, bízik benne, hogy az augusztusi Eb-n sikerül érmeket nyernie.

„Továbbra is a száz érem a cél, itt egy sem sikerült, négyet valahogy össze kell szednem” – fogalmazott Hosszú a medencéből kiszállva a 400 vegyes döntője után.

HOSSZÚ KATINKA AZ NSO TV-NEK

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.09.10. 01:19

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
2025.09.09. 17:34

Második gyermekét várja Hosszú Katinka – kép

Úszás
2025.09.07. 12:44

Hosszú Katinka találkozott a NOB elnökével – fotók

Úszás
2025.08.28. 20:15

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29
Ezek is érdekelhetik