Kupa a kupák jegyében

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.02.24. 21:24
Címkék
A sorsolás szeszélye folytán már a Magyar Kupa elődöntőjében összekerült a két hazai elitcsapat, a Honvéd és a Vasas: az első összecsapás ma (Jakab Zoltán főtitkár elmondása szerint semmilyen kérvény nem érkezett a szövetségbe, azaz az angyalföldiek az első információktól eltérően mégsem kértek halasztást) 18.40-kor lesz a Kőér utcai uszodában. Túl az örök presztízsharcon, különleges pikantériája az összecsapásnak, hogy mindkét együttes szombaton az átlagosnál is lényegesen fontosabb nemzetközi kupameccset játszik: a Honvéd a Mladost ellen Zágrábban BL-rangadót, a Vasas Sabadellben spanyol riválisával szemben KEK-elődöntő-visszavágót. Kovács István, a Honvéd edzője a legjobb csapatát küldheti harcba, joggal bízik tehát abban, hogy előnyt szereznek tanítványai a jövő heti visszavágóra. A Domino mestere fel is hívta játékosai figyelmét, hogy már az első mérkőzésen megfelelően koncentráljanak, ne úgy játszanak, mint egy körrel beljebb, amikor a negyeddöntőben – szintén az első összecsapáson és szintén a Kőér utcában – a Ferencváros lepte meg a gárdát. A túloldalon "melegebb”a helyzet. A Vasasnál változatlanul nem számíthat Somossy József két sérült kulcsjátékosára, Madaras Norbertre és Vindisch Ferencre, azaz a teljes "jobbszárnyára” (bár az is megeshet, ott lesz a vízben a két ujjsérüléssel bajlódó pólós), nélkülük pedig egyértelműen az ellenfél a favorit. Szó volt (van?) arról, hogy a KEK-meccs közelsége miatt a piros-kékek trénere pihenteti néhány kulcsemberét, ám várhatóan a rendelkezésére álló legjobb csapatot küldi majd harcba. Mégiscsak a címvédőről van szó.Az m2 18.40-től élőben közvetíti a Honvéd– Vasas Magyar Kupa-elődöntő első mérkőzését.
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó

Foci vb 2026
3 perce

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
20 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
24 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
35 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
39 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik