Győznie kell a Dominónak

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.02.14. 23:19
Címkék
Miután a Domino-BHSE eddigi mindkét meccsét elvesztette az Euroliga D-csoportjában, Kovács István edző más célt nem is fogalmazhatott meg, mint amit a csapat helyzete diktál: ha negyeddöntőbe akar kerülni a kétszeres BL-második együttes, akkor legalább a hazai mérkőzéseit meg kell nyernie.
Ezek közül az első következik vasárnap 17 órától a Kőér utcában, az ellenfél pedig az orosz Volgográd, amellyel még egyszer sem akadtak össze a piros-fehérek. A BVSC-nek viszont vannak friss tapasztalatai, hiszen 5–4-re kapott ki az Euroliga második selejtező fordulójában az oroszoktól."Jó csapat a Volgográd, elég ha abból indulunk ki, hogy nyolc játékost adott a riói olimpiai selejtezőn szereplő válogatottnak – mondta Kovács István. – Remélem, Gergely Pista a kapuban és a védelem is megteszi a magáét, a csapatot pedig nem teszi idegessé a győzelmi kényszer. Az idei bajnokikon összeszedettnek láttam a csapatot, profin segítették egymást a játékosok, így meg kell, hogy oldják a feladatot."Euroliga, férfiak
D-csoport. A Domino-BHSE eredményei:
D-csoport. A Domino-BHSE eredményei:
–Dubrovnik (horvát) 11–12, –Herceg Novi (szerb-montenegrói) 5–6, . A Volgográd (orosz) eredményei: –Herceg Novi 8–11, –Dubrovnik 7–6. A 3. forduló párosítása: Dubrovnik–Herceg Novi 9–10, Domino–Volgo-grád (vasárnap, 17 óra). Az állás: 1. Herceg Novi 6 pont (27–22), 2. Dubrovnik 2 (27–28), 3. Volgográd 2 (15–17, 2 mérk.), 4. Domino 0 (16–18, 2 mérk.)
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik