Nem lógatják az orrukat

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.03.04. 21:45
Címkék
Csapás csapás után. Előbb kiesés a LEN-kupa negyeddöntőjében, aztán bajnoki döntetlen az UTE ellen hazai pályán, ráadásul négy kulcsjátékosát nélkülözte a csapat. Ezek után arra lehetett számítani, hogy a talajt verdesik az orrok a Jégcsillag-FTC háza táján. De nem. Csapó Gábor teljesen nyugodt, sőt elégedett.
– Egyáltalán nem vagyunk rossz hangulatban, jól zártuk az elmúlt hat napot – így a szakvezető. – Szerintem jó játékkal, ráadásul Tóth Laci nélkül hét ötre vertük a Vuliagmenit, más kérdés, hogy az első meccsen három góllal veszítettünk a sok figyelmetlenség és elfogódottság miatt, így végül kiestünk. Tisztában vagyok vele, hogy a magyar vízilabda győzelemre született, így aztán nem ugrok ki a bőrömből örömömben.– Mint ahogy, feltételezem, a Fradi is az UTE ellen.– Maximálisan elégedett vagyok a kilenc kilences döntetlennel, hiszen négy játékosunk hiányzott a mindenkori kezdő hetesből, ráadásul Suti és Süveges is félig-meddig lázasan szerepelt. Vagyis a körülményekhez képest megfelelő eredményt értünk el, ráadásul remek meccset láthatott a közönség.– Miért lyukas a csapat?– Lehmann ujja megrepedt, még tíz napig nem számíthatok rá, Pellére úgyszintén, neki combizomhúzódása van, Létayt az OSC elleni meccsen elkövetett ütésért eltiltották, így még két bajnoki találkozót kell kihagynia, Tóth Laci pedig egy hét múlva lesz harcba dobható. – Ugye, a pontvadászatban egyértelműek a célok: a négy között kell végezni. A LEN-kupában mit vettek tervbe?– A bajnokságban mindenképpen bent leszünk a négy között, de a harmadik helyről sem mondtunk le. A LEN-kupában nem rossz a nyolc közé jutás, de igazán azzal lettem volna elégedett, ha az elődöntőig menetelünk.– Végezetül egy észrevétel. Az idény elején elhatározták, és eddig így is volt, hogy az első öt között található csapatokkal a Komjádiban játszanak. Miért vívtak meg mégis a Népligetben az Újpesttel?– Azért, mert a Komjádit átalakítják, s három nappal a meccs előtt derült ki, hogy szombat este csak kézi időmérésre lett volna lehetőség – ami nem ér annyit, hogy kifizessük a bérleti díjat.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
1 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik