Vindisch a legújabb sérült

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.03.05. 22:24
Címkék
A bajnokságban veretlenül élen álló Vasas-Plaket-Euroleasing együttesét rendre meglátogatják a betegségek és sérülések ebben az esztendőben, s amikor már lassacskán mindenki felgyógyulna, újabb játékosoknak kell kórlapot nyitni.
Mint ismert, hétfőn Varga Dániel olyan szerencsétlen módon ugrott be a nagykanizsai uszoda medencéjébe a válogatott keret bemutató mérkőzésén, hogy a 180 centiméter mély víz ellenére három lábujját törte. Várhatóan négy hétig nem számíthat rá Kásás Zoltán, ami azt jelenti, hogy a jövő szombaton esedékes, mellékesen sorsdöntő Olympiakosz elleni Euroliga-találkozón sem száll vízbe. Harcba indul viszont Görögországban Vindisch Ferenc, holott ő is balesetet szenvedett, mégpedig a Cegléd ellen 13–1-re megnyert szerdai bajnokin. Kásás Zoltán elmondta, saját csapattársa, Hesz Máté lábával találkozott az arca a vízben, s első látásra úgy tűnt, eltörött az orra. Nos, törésnek törés, de szerencsére nem a csont, hanem "csak" a porc bánta. Vindisch mindenesetre kihagyja az OSC elleni bajnoki meccset, de ahogy említettük, a pireuszi derbi fontosabb annál, mint hogy lemondjon szolgálatairól a Vasas.Kásás Tamás csuklója javulóban van, de még nem az igazi (mellékesen a bordaközi izma is meghúzódott), ezért kihagyta a ceglédi mérkőzést. A Partizan Beograd elleni Euroliga-találkozón hiányzó Kósz Zoltán viszont védett szerdán, más kérdés, hogy sok dolga nem akadt, így térdgondjai ellenére mestere nem pihenteti, vagyis szombaton az OSC támadásainál is le kell fülelnie a labdát a 228-szoros válogatott hálóőrnek. Zárásként Mátyás Zoltánról essék szó, aki vírusos fertőzését követően csütörtökön edzett először.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik