Dala Tamás az ellenelnökjelölt

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2004.11.18. 22:31
Címkék
Dala Tamás játékosként (az Újpest pólócsapatával BEK-gyôzelemig vitte)
Dala Tamás játékosként (az Újpest pólócsapatával BEK-gyôzelemig vitte)
Dala Tamás játékosként (az Újpest pólócsapatával BEK-gyôzelemig vitte)
Dala Tamás játékosként (az Újpest pólócsapatával BEK-gyôzelemig vitte)
Dala Tamás játékosként (az Újpest pólócsapatával BEK-gyôzelemig vitte)
Dala Tamás játékosként (az Újpest pólócsapatával BEK-gyôzelemig vitte)
Immár egy hete, hogy Bodnár Zsigmond, a Magyar Vízilabda-szövetséget 36 millió forinttal támogató T-Mobile Magyarország vezérigazgató-helyettese, egyben a szövetség alelnöke bejelentette, hogy a következő négyéves ciklusban nem vállal pozíciót az MVLSZ-ben, illetve a Domino az eddig adott 36 milliót egy újonnan alapított egyesületen keresztül kívánja szétosztani a magyar pólóban. Bodnár ezenkívül nyíltan megfogalmazta, hogy új elnökre és elnökségre van szüksége a honi vízilabdának.
Tervei szerint három nappal a december 5-i választás előtt tették volna közzé jelöltjük nevét, ám az események felgyorsultak, már csütörtökön fény derült arra, hogy a 117-szeres válogatott Dala Tamás indul a tisztújításon Martin György jelenlegi elnök ellenében.
- Nem kellemetlen, hogy idő előtt napvilágot látott a neve?
- Számomra nem. Úgyis forgott már a nevem a szakmai berkeken belül, előbb-utóbb kiderült volna.
- Azzal, hogy elfogadta Bodnár Zsigmond felkérését, egyet is ért a szövetség ellen általa megfogalmazott kritikákkal.
- Gazdasági kérdésekbe nem akarok belemenni, mert nem láttam bele a szövetség gazdálkodásába. Ami a sportdiplomáciát illeti, valóban furcsa, hogy éppen nekünk, magyaroknak nincs helyünk a FINA és a LEN pólóbizottságában, de nem akarok felelőtlenül nyilatkozni arról, hogy miként alakult így a helyzet. Annál többet mondanék a szakmai elképzeléseimről, amelyek nem mostani keletűek. Évekkel ezelőtt Csapó Gábor tartott toborzót Székesfehérváron, és én folytattam a munkát a fiatalokkal. Akkor még simán kikaptak az erősebb csapatoktól, most viszont megnyerték a dunántúli bajnokságot. Szerepem volt abban, hogy Balatonfűzfőn vízilabdaosztály indult, ugyanezt kezdeményeztük Fehérváron is. Fontos lenne az utánpótlás régióbajnokság, így például Komárom, Fejér és Veszprém megyei együttesekkel lehetne elindítani egyet. Azt sem most találtam ki, hogy érdemes lenne egy-egy felnőttbajnoki találkozót semleges helyszínen megrendezni, mondjuk egy Domino-OSC meccset Szombathelyen. Biztosan megmozgatná a várost.
- Ha önt választanák meg, Kemény Dénes maradna a férfikapitány? Csak azért kérdezem, mert kilencvenkilenc százalékban megegyezett Martin Györggyel a folytatásról.
- Természetesen. Nem lennénk normálisak, ha egy ilyen szakembert elengednénk.
- Bodnár Zsigmond ugyan kijelentette, hogy nem vállal semmiféle funkciót, ám nem elképzelhetetlen, hogy a háttérből az ő akarata érvényesül majd. Hogy vélekedik erről?
- Tisztelem őt, mint gazdasági és sportvezetőt, de csak úgy vállaltam, ha nem leszek báb, ha nem irányítanak a háttérből. Természetesen lesznek emberek, akiknek a szavára figyelni kell, és ne feledkezzünk meg az elnökségről sem, amely végül is a döntéseket hozza.
- Győzelme esetén megőrzi a Nemzeti Sportuszodák igazgatói tisztét?
- Igen, ugyanis társadalmi munkában látnám el a szövetségi elnöki teendőket. Egyébként is, az igazgatói szobám ugyanabban az épületben található, amelyben a szövetség székhelye.
- Semleges választásnak tartja magát?
- Igen. Mindenkivel jó a kapcsolatom, nem vagyok önjelölt. Megméretésre vállalkoztam, akárcsak sportoló koromban. Ha veszítek, gratulálok Martin Györgynek, de bárhogy is alakul, remélem, megmarad a jó kapcsolat közöttünk.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik