Kemény: első a motiváltság

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2004.12.01. 22:35
Címkék
- Aláírt már? - kérdeztük Kemény Dénest, a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát, aki jó ideje minden részletben megegyezett már Martin Györggyel, a szövetség elnökével. - Nem, még nem, de a megállapodásunkat részemről tartom. Szeretném, hogy a döntésemet mihamarabb aláírt szerződéssel nyugtáznánk, ugyanakkor nem vagyok türelmetlen amiatt, hogy az időközben kialakult új helyzetben a szentesítés kicsit háttérbe szorult, csúszik. - Nyilván a közelmúltban az elnökségre tett kritikai megjegyzésekre, a szorgalmazott vezetőségváltásra, a háttérben folyó csatározásokra gondolt. El tudja képzelni, hogy az esetleges vezetőségváltás után - az eddigi pozitív kijelentések ellenére - nem önt akarnák továbbra is szakvezetőnek?- Ezzel nekem nem kell foglalkoznom. Jólesett a szeptemberi felkérés, ugyanakkor álszerénység lenne, ha azt állítanám, hogy nem számítottam rá. Amikor döntöttem a folytatásról, még nem tudtuk, hogy december ötödike után eltérő lehet az elnökség összetétele, de ez nem változtat azon, hogy motivált legyek, és a játékosok újabb aranyérmeket nyerjenek. Mondom, első a motiváltság!
Kemény Dénes a komplett olimpiai csapattal meccsel a szlovákok elleni, karácsony elôtt megrendezendô Coop-gálán (Fotó: Németh Ferenc)
Kemény Dénes a komplett olimpiai csapattal meccsel a szlovákok elleni, karácsony elôtt megrendezendô Coop-gálán (Fotó: Németh Ferenc)
Kemény Dénes a komplett olimpiai csapattal meccsel a szlovákok elleni, karácsony elôtt megrendezendô Coop-gálán (Fotó: Németh Ferenc)
Kemény Dénes a komplett olimpiai csapattal meccsel a szlovákok elleni, karácsony elôtt megrendezendô Coop-gálán (Fotó: Németh Ferenc)
Kemény Dénes a komplett olimpiai csapattal meccsel a szlovákok elleni, karácsony elôtt megrendezendô Coop-gálán (Fotó: Németh Ferenc)
Kemény Dénes a komplett olimpiai csapattal meccsel a szlovákok elleni, karácsony elôtt megrendezendô Coop-gálán (Fotó: Németh Ferenc)
- Utólag beszélne arról, hogy hova hívták még?
- Tengerentúli felkéréseim voltak, de Európából is kaptam ajánlatot, aminek már nincs jelentősége. A legfontosabb szempont, hogy tudok-e ugyanolyan harci szellemben dolgozni azon a kispadon, amelyen ülve nyolc éven át szinte minden zökkenőmentesen ment, igaz, nem mindig jutott nekünk aranyérem.
- Mi a véleménye a kritizált elnökségről?
- Csak azt tudom mondani, hogy a játékosok és én a jó szereplés érdekében minden támogatást megkaptunk. Minden másnak a megítélése nem a mi dolgunk, inkább az, hogy nyerjünk. Az azért zavart, hogy a hatalmi harc közepette túl gyakran forgott a nevem, és sokszor valótlanságokat olvastam a személyemmel kapcsolatban.
- Például?
- Nem kívánok ebbe belemenni. Mint már mondtam: az a dolgom, hogy eredményes edzőként tovább segítsem a magyar pólót, a klubok dolga pedig, hogy döntsenek a szövetség vezetőségének személyi összetételéről. Sajnálom, hogy az ősz nem a játékosaim ünnepléséről, hanem a csatározásokról szól.
- Legközelebb a december huszonkettediki Coop-gálán kell nyerniük.
- Na, örülök, hogy egy jóval kellemesebb témáról is beszélhetünk. Természetesen nyerni akarunk, hozzátéve, hogy a vízilabda nem igazán gálaműfaj, akkor a legérdekesebb, ha nagy a harc. Örülünk, hogy az olimpia után most először teljes csapattal, a légiósokkal kiegészülve találkozhatunk szurkolóinkkal.
- Bő kerettel jelentkezik, vagy kizárólag az olimpiai hősökből áll a csapat?
- Az athéni gárda száll vízbe a szlovák válogatott ellen, két közös edzés előzi meg a mérkőzést. Miután ez a rendezvény a olimpiai aranyérmeseket hivatott ünnepelni, csak azok a játékosok szerepelnek, akik Athénban hétből hét meccset megnyertek.
- Készülnek valami meglepetéssel?
- Remélve, hogy győztesen hagyjuk el a medencét, a Coop Hungary Kft. által kitűzött prémiumot jótékony célra szeretnénk majd felajánlani.
- Lesz-e még más feladata a válogatottnak az év végén vagy a jövő esztendő elején?
- Karácsony után háromnapos edzőtáborba vonulunk Kassán a világbajnoki selejtezőre készülő szlovákokkal. A felkészülésen csak olyan játékosok vesznek majd részt, akik nem szerepeltek Athénban. Kiváló alkalom, hogy személyes tapasztalatokat gyűjtsek, olyanokat, amelyek az elmúlt nyolc évben is nagymértékben segít-ették döntéseimet. A meghívottaknak lehetőségük lesz letenni a névjegyüket, hogy versenyre késztethessék az athéni bajnokokat. Sajnálom a tizenhét éves Varga Dénest, akit súlyos sérülése miatt nem tudok elhívni Kassára, hiszen igen jó benyomást tett rám a válogatott nyári felkészülése alatt. ---- A ---- K
Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó

Foci vb 2026
2 perce

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
20 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
23 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
35 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
38 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik