A látványra is ügyelt a Vasas

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2004.12.11. 22:25
Címkék
Egy kis pontosítással kezdenénk: a szerbek volt szövetségi kapitánya, Nenad Manojlovics az idény eleje óta nem vezetőedzője, hanem technikai igazgatója a Nisnek. Ô is eljött Budapestre, de nem a kispadon, hanem a lelátón foglalt helyet, és kérésünkre tippelt is a mérkőzésre. "A Vasas nyer" - mondta tömören.
Hivatali optimizmustól mentes jóslatában bíztunk, mégiscsak kiváló szakember száját hagyták el a fenti szavak. Vindisch igyekezett is alátámasztani Manojlovics véleményét, és 23 másodperc elteltével nemes egyszerűséggel találta meg a bal alsó sarkot. S mert hamarosan Varga Dániel is átlőtte a zónát, Petar Kovacsevics 68 másodperc múltán már kikérte első idejét. Mit ne mondjunk, jól kezdődött, amit hangosan jelzett a hazai B-közép ovációja is. Pejakovics azért beleköpött a levesbe, ami a két Steinmetz haragját váltotta ki (4-1), majd az egyszer már kivédekezett szerb előnyben Radojevics duplázhatott, a házigazda vesztére.
A második felvonásban sem bíbelődött sokat a TEVA, személy szerint Steinmetz Ádám: 27 másodperc letelte után köszönt be, lerázva magáról Pejakovicsot (5-2). Bátyja sem akart lemaradni tőle, kapásból idegesítette Marijant (6-3), majd a tőle megszokott tiszta, látványos szereléssel tündökölt. Gombos labdaszerzése, majd passza után (közben kiállították az őt visszahúzó Kordicsot) Vindisch ejtett, és már 7-3-at írtak a TEVA-VasasPlaket javára. A félidőre maradt három a különbségből, így gondmentesen várhattuk a folytatást.

A mezôny legjobbja, Steinmetz Ádám látványos csavarral is szórakoztatta a Komjádi-uszoda közönségét (Fotó: Mirkó István)
A mezôny legjobbja, Steinmetz Ádám látványos csavarral is szórakoztatta a Komjádi-uszoda közönségét (Fotó: Mirkó István)
A mezôny legjobbja, Steinmetz Ádám látványos csavarral is szórakoztatta a Komjádi-uszoda közönségét (Fotó: Mirkó István)
Varga fórból tovább csökkentette az adrenalinszintet (8-4), Földi László pedig folyamatosan tudott pihentetni legalább egy embert, miközben a második negyedben a második hibáját begyűjtő Mátyást hoszszabb ideig is kénytelen volt a padon tartani. Nem szimpatizáltunk a bírókkal, amikor négy egymást követő vasasos centermegmozdulást fújtak le - háromszor Keszthelyi, egyszer Steinmetz Ádám ellen ítéltek. Az ifjabb Steinmetzet kevéssé zavarta az intermezzo, inkább a munkájára koncentrált, és 9-5-re alakította az állást. Nikolicsot szinte már sajnálta a Vasas-zóna, így aztán kellő nagyságú réseket hagyva engedte szépíteni.
Az utolsó játékrészben továbbra is Steinmetz Ádám centergáláját követhettük figyelemmel, külön királyságot alapított a Nis kapuja előtt. Két megmozdulásával (utóbbi kontra után következett) 11-6-ra ugrott meg a Vasas, olimpiai bajnokunk pedig megérdemelt pihenőjére szállt ki a medencéből, és élvezhette a szurkolók "Szép volt, Ádi!" hangzatú üdvözletét. Nagy Viktor védése után még egyszer rohamra indulhatott az angyalföldi gárda, de már nem is bántuk, hogy érintetlen maradt a szerbek hálója, és nem lett meg a tucatnyi piros-kék találat.
Az a tizenegy gól és a látványos póló hosszú ideig emlékezetes marad, még Manojlovics számára is, aki valószínűleg nem örült, hogy bejött a jóslata.

A győzelmen kívül mi töltötte el a legnagyobb örömmel?
Földi László: - Az, hogy fantasztikusan játszottunk, gyönyörűen muzsikáltunk, maximálisan odafigyeltünk, és kissé furcsán is érzem magam, hogy semmibe sem tudok belekötni.

Miért jött be a jóslata?
Nenad Manojlovics, a Nis technikai igazgatója: - Sajnos védekezésben nem jeleskedtünk az egyébként kifejezetten látványos mérkőzésen. A Vasas jobb csapat, ez az igazság.

Csaknem kegyelmi állapotban játszott. Érezte?
Steinmetz Ádám: - Mindig a csapat közös sikere a győzelem, hozzátéve: fontos, hogy valaki pluszt is adjon a játékhoz. Most nekem adatott meg, hogy eljátsszam ezt a szerepet, de nem érvényesülhettem volna, ha például nem kapok három elronthatatlan passzt Varga Danitól. A szerbek fizikailag nagyon jók, így aztán különféle pimaszságokkal kell meglepnem őket.
Legfrissebb hírek

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
18 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
22 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
33 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
37 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája

Nincs újabb gól Bostonban, jön a vb első tizenegyespárbaja!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik