A Dunaújváros Hollandiába hivatalos a BEK-ben

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2005.03.02. 23:11
Címkék
Véget értek a női vízilabda BEK selejtezői, így a három kiemelt együttes, a címvédő olasz Catania, a görög Glyfada, valamint a legutóbbi bronzérmes, a magyar bajnok Dunaújvárosi Főiskola-Elco is bekapcsolódik a küzdelmekbe. A Duna-partiak a D-csoportba kaptak besorolást a favorit Catania, a spanyol Sabadell, valamint a házigazda holland Polar Bears társaságában, és a Final Fourt jelentő első vagy második hely megszerzésében reménykedhetnek.Az újvárosiak - akárcsak tavaly és tavalyelőtt - pályáztak a középdöntő megrendezésére, de nem jártak sikerrel."A női kupaszisztéma hátránya, hogy ha nem kapjuk meg a tornarendezés jogát, nem láthatnak bennünket hazai pályán - mondta Mihók Attila, az újvárosiak edzője. - Erős csoportba kerültünk, a negyedik számú csapatnak tartott Sabadellel sem szabad biztosra menni. Hat válogatott játékosa van, és a tavalyi, imperiai olimpiai selejtezőn látott spanyol együttes megszorongatta az Athénban olimpiai aranyat nyerő olaszokat. A holland Polar Bears nemcsak jó csapat, hanem hazai pályán is játszik, a meggyengült görög Glyfadának pedig jobban örültem volna, mint az olasz Cataniának. Aggódásról azonban szó sincs, hiszen a Catania ellen kifejezetten jó a mérlegünk, legutóbb az ősszel, egy nemzetközi tornán is legyőztük kilenc hatra."Mihók Attila természetesen kiegyezne a második hellyel is, hiszen az már a Final Fourba jutást jelentené, és cseppet sem kellene szégyenkeznie amiatt, ha az ötszörös BEK-győztes, az olasz pontvadászatot százszázalékos mutatóval vezető Catania megelőzné. A másik csoport toronymagas esélyese az orosz Kirisi, a középdöntő két tornáját március 25-27. között rendezik meg. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben

Foci vb 2026
7 perce

Véget ért a hollandok útja: Marokkó a legjobb 16 között!

Foci vb 2026
44 perce

Hollandia tizenegyesekkel búcsúzott Marokkó ellen – vége

Foci vb 2026
52 perce

A tizenegyespárbajból vb-klasszikus lesz: Marokkó kiverte a hollandokat a 32 között

Foci vb 2026
1 órája

Nincs gól a hosszabbításban, a Hollandia–Marokkó meccsen is tizenegyespárbaj dönt

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Diop a 91. percben mentette hosszabbításra a hollandok elleni meccset

Foci vb 2026
1 órája

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
1 órája

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik