Kemény: jó úton járunk

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2005.06.10. 23:24
Címkék
Újabb miniszakaszon van túl a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely szerdától péntekig Ratko Rudic együttesével, a horvát válogatottal készült közösen a Margitszigeten. A hűvös, esős, szeles időben megfázással ért volna fel a lazítás, aki pedig nem érezte biztonságban kerettagságát, még talán melegnek is érezhette a vizet.
Kemény: túl a második döntésen
Kemény: túl a második döntésen
Kemény: túl a második döntésen
Kemény: túl a második döntésen
Kemény: túl a második döntésen
Kemény: túl a második döntésen
Kemény Dénes szövetségi kapitány ugyanis legelőbb péntekre, a Smodlakáékkal eltöltött két és fél nap utánra ígérte, hogy a korábban huszonkettőről húsztagúra szűkített kereten tovább srófol, és valószínűsítette, hogy újabb három játékostól köszön el. Nos, nem várta meg a hét végét, pénteken délután valóban megnevezte azt a három pólóst, aki szomorúan vehette tudomásul a szakvezető döntését.
"Gór-Nagy Miklósnak, Hosnyánszky Norbertnek és Katonás Gergőnek köszöntem meg a munkáját, így várhatóan a maradó tizenhét játékos közül választom ki azt a tizenhármat, aki a montreali csapatot alkotja majd. Azért mondom, hogy várhatóan, mert nem állnak le ők sem. Hétfőn és kedden ők hárman, valamint Nagy Viktor és Máthé Balázs nem jönnek edzésre, de miután szerdán elutazunk a Világliga első állomására, Portugaletébe, továbbra is tréningezni fognak. Ennek oka, hogy ha az előttünk álló kilenc hivatalos meccs ideje, azaz két hét alatt bármelyikükre is szükség lenne, ne kihagyás után kapcsolódjanak be újra a munkába."

Az említett kilenc mérkőzést a Világliga első körében (június 16-19., Portugalete), az Unicum-kupán (június 21-22., Budapest) és a Világliga második csoportfordulójában (június 24-26., Budapest) játssza le a gárda, amelyet alaposan megdolgozott a horvát együttes.

"Nagy hasznunkra válik az elmúlt három nap - folytatta Kemény Dénes. - Négyszer hetvenöt percet, azaz összesen öt órát kétkapuztunk Ratko Rudic csapatával, mégpedig nem negyedekre lebontva, hanem szünet nélkül. Nagy fizikai és idegi megterhelést jelentettek az edzőmeccsek, emellett keményen tréningeztünk, súlyzóztunk, és erős, háromnegyed órás bemelegítéseket tartottam. Szóval sok volt… Nem járunk rossz úton, noha a horvátokhoz képest van némi lemaradásunk fizikai felkészültségben. Az a magyarázata, hogy ők nem pihentek, az Euroliga nápolyi négyes döntője után két nappal a dubrovnikiak is csatlakoztak a többiekhez. Ahhoz viszonyítva, hogy jobb erőben van az ellenfél, jól játszottunk."

Kemény Dénes elmondta - figyelembe véve, hogy csapatunk mikor kezdte a munkát -, a július 17-én kezdődő vb-ig többet tudunk fejlődni, mint a horvátok. Akik nem mellékesen csoportellenfeleink Montrealban.
Legfrissebb hírek

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
17 perce

Összesen 7 lövés, de 3 nagy védés a félidőben

Foci vb 2026
40 perce

Elkezdődött a Hollandia–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó 0–0

Foci vb 2026
1 órája

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
2 órája

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
2 órája

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
2 órája

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik