Ismét a Vasas játszik a Dominóval a fináléban

Vágólapra másolva!
2006.04.26. 21:36
Címkék
Ismét a Vasas lesz a címvédő Domino-BHSE ellenfele a férfi vízilabda ob I fináléjában, miután az angyalföldi együttes ma idegenben 8-5-re győzött az eltiltott edzőjét, Gerendás Györgyöt nélkülöző Eger ellen, és ezzel 8:4-re mgenyerte az elődöntőt. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő a jövő héten kezdődik.
Földi László és csapata ismét legyőzte az Egert az elődöntőben
Földi László és csapata ismét legyőzte az Egert az elődöntőben
Földi László és csapata ismét legyőzte az Egert az elődöntőben
Földi László és csapata ismét legyőzte az Egert az elődöntőben

Az 1989-ben megszerzett bajnoki címe óta tizenkét bajnoki ezüstérmet szerző Vasas ismét megpróbálkozhat a szinte lehetetlen feladattal, a hazai vizeken verhetetlennel tartott Honvéd legyőzésével. Földi László együttese ma 8-5-re győzött Egerben az elődöntő újabb mérkőzésén, így 8:4-re megnyerte a párharcot, és bejutott a fináléba.

Az eltiltott Gerendás Györgyöt nélkülöző Eger gyengén játszott az első negyedben. A hazaiak játékában rengeteg volt a pontatlanság, miközben a Vasasnál előbb Varga Dániel, majd Steinmetz Ádám, aztán pedig Mátyás Zoltán szerzett gólt (3-0): Az első nyolc perc letelte előtt Gór-Nagy Miklós szépített.

A folytatásban az egri kapus, Jászberényi Gábor tartotta a lelket csapatában, így Steinmetz Barnabás és Hegedűs Gábor találatai után 4-2-re alakult az eredmény a "nagyszünetig".

A harmadik negyed ismét a Vasasé volt, olyannyira, hogy ebben a nyolcperces periódusban a hevesiek nem is tudták bevenni Nagy Viktor kapuját, miközben Jászberényi kétszer is kapitulált (Varga Dániel és Kállay Márk volt eredményes – 2-6).

A záró felvonást négygólos előnnyel kezdő Vasas ezt követően már nem engedte kicsúszni a mérkőzést a kezéből, csak arra kellett ügyelnie, hogy a lefújásig tisztes távolban tartsa az Egert. Ez sikerült, hiszen Steinmetz Ádám előbb ötgólosra hizlalta a különbséget, és bár 2-7-ről 5-7-re feljöttek a házigazdák, Vindisch végül beállította a 8-5-ös végeredményt.

A döntő a jövő héten kezdődik, és az egyik fél harmadik győzelméig tart. Az utóbbi öt esztendőben a Domino-BHSE szerezte meg az aranyérmet.

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ELŐDÖNTŐ

NEGYEDIK MÉRKŐZÉS:
BRENDON-FENSHERM-ZF-EGER – TEVA-VASASPLAKET 5-8 (1-3, 1-1, 0-2, 3-2)
EGER: Jászberényi – Seress, Nyéki, Kis G., Decker, Mackeben, Kiss Cs. 1. Cserék: Gór-Nagy 2, Hegedűs 1, Matajsz, Császár, Baco 1, Bálint.
VASAS: Nagy V. – Steinmetz B. 1, Varga Dániel 2, Steinmetz Á. 2, Kuncz, Varga Dénes, Vindisch 1. Cserék: Zentai, Mátyás 1, Heinrich, Kelemen, Kállay 1.
Gól/emberelőny: 3/9, ill. 3/5.
A párharc végeredménye: 8:4 a Vasas javára.
Legfrissebb hírek

Eső miatt félbeszakadt Marozsán negyeddöntője Aucklandben, folytatás pénteken

Tenisz
8 perce

Megműtötték a világbajnok kardvívót, Katona Renátát

Egyéb egyéni
23 perce

A Real Madrid máris elkezdte keresni Arbeloa utódját – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
41 perce

DVTK: korábbi újpesti védő érkezett

Labdarúgó NB I
50 perce

Negyedik lett a magyar férfi gyeplabda-válogatott a B-csoportos Eb-n

Egyéb csapat
51 perce

„Szakmailag logikus lépés” – Baráth Péter az átigazolásáról

Légiósok
54 perce

Hiába Sensabaugh 43 pontja, kikapott Chicagóban a Jazz

Amerikai sportok
1 órája

Czuczi Mátyás: Bernd Storck szerint készen állok a vezetőedzői feladatra

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik