Vízilabda: Szilágyi Péter bő keretet hirdetett

Vágólapra másolva!
2006.05.15. 18:43
Címkék
A szeptember eleji, belgrádi Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Szilágyi Péter (képünkön) kihirdette 18 fős, bő keretét.
A kerethez csak június 14-án csatlakozik három légiósunk, a Fiorentina két magyarja, Stieber Mercedes és Drávucz Rita, illetve a Volturno légiósa, Tóth Andrea.

A világbajnoki címvédő magyar együttes június elején kezdi meg a felkészülést.

Első lépcsőként Tatára utaznak, ahol június 5. és 11. között edzőtáboroznak.

Június 14-től öt napon keresztül a német válogatottal készül együtt Szilágyi Péter csapata.

Az NSO ajánlja:

A kapitány először június 18-án, a Németország elleni harmadik hivatalos mérkőzést követően szűkít bő keretén.

A bajnok Dominót, valamint a trónjától megfosztott, idén bajnoki ezüstérmes Dunaújvárost egyaránt hét-hét játékos képviseli egyelőre a bő keretben.

SZILÁGYI PÉTER BŐ KERETE:
Horváth Patrícia Dominó-BHSE Polo SC
Serfőző Krisztina Egri VK
Brávik Henrietta Dunaújváros Főiskola ELCO
Bujka Barbara Dunaújváros Főiskola ELCO
Szabolcsi Dóra Egri VK/LMU
Zantleitner Krisztina Dunaújváros Főiskola ELCO
Brávik Fruzsina Dunaújváros Főiskola ELCO
Benkő Tímea Dunaújváros Főiskola ELCO
Domanic Gabriella UCLA
Tomaskovics Eszter Dominó-BHSE Polo SC
Takács Orsolya BVSC Turbo
Primász Ágnes Dunaújváros Főiskola ELCO
Valkai Ágnes Dominó-BHSE Polo SC
Pelle Anikó Dominó-BHSE Polo SC
Györe Anett Dominó-BHSE Polo SC
Győri Eszter Hungerit TOPCOP Szentesi VK/USC
Tóth Andrea Hungerit TOPCOP Szentesi VK
Tóth Lilla Dominó-BHSE Polo SC
Tóth Andrea Volturno SC
Stieber Mercedes Fiorentina
Drávucz Rita Fiorentina
Benkő Nóra Dunaújváros Főiskola ELCO (tartalék)
Tóth Ildikó Dominó-BHSE Polo SC (tartalék)
Legfrissebb hírek

Özönlenek a feröeri szurkolók Oslóba, a férfi kézilabda Eb-re

Kézilabda
3 perce

Fábián Bettina lett az év legjobb nyílt vízi úszónője az európai szövetségnél

Úszás
14 perce

Ledecky minden idők második legjobb idejét úszta 1500 gyorson

Úszás
42 perce

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
44 perce

A sérülése után visszatért Tóth Balázs: „Lelkileg megviselt az elmúlt időszak”

Légiósok
56 perce

Nicky Gooch: Fontos az Eb, de az olimpia még inkább

Téli sportok
1 órája

Népsport: a magyar Juventus-edző tragédiája

Népsport
1 órája

Vívás: az ob után még fontos válogatóverseny vár a junior kardozókra

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik