Vízilabda: Primász Ágnes az OSC-ben folytatja

Vágólapra másolva!
2006.09.29. 19:39
Címkék
Pont került pénteken egy hónapok óta húzódó átigazolási ügy végére: Primász Ágnes, a női vízilabda-válogatottba az idén visszatért kiválóság pályafutását nevelőegyesülete, a Dunaújvárosi Főiskola-ELCO után az OSC-ben folytathatja, ahová korábban egy másik dunaújvárosi válogatott, Zantleitner Krisztina is elszegődött.

Primász régóta klubot szeretett volna váltani, ám érvényes szerződése még két évig a sorozatban bajnok, de elsőségét legutóbb a Domino-BHSE-Polo SC-vel szemben elvesztő DF-ELCO-hoz kötötte, amellyel viszont kérője, a 2005–06-os bajnokságban ötödikként végzett OSC egészen mostanáig nem tudott megegyezni.

A Liga e heti állásfoglalása nyomán változott a helyzet, miután a testület a hasonló vitás eseteket elkerülendő meghatározta a férfi és a női játékosok árát.

A hölgypólósok esetében az utolsó négy év világversenyein elért első, második és harmadik helyezéseket figyelembe véve a Liga 3 millió forintos felső határt állapított meg, minek utána a DF-ELCO és az OSC vezetői dűlőre jutottak Primász Ágnes klubváltásáról.

A dunaújvárosi elnök, Neszmélyi György annyit árult el, hogy az átigazolási díj nagysága közelít a Liga által megszabott "plafonhoz".
Legfrissebb hírek

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
52 perce

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
53 perce

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Méretes hibák – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyarország–Szerbia a vízilabda Eb-n, Magyarország–Olaszország a kézilabda Eb-n

Minden más foci
1 órája

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
1 órája

Garát Zsombor csapata nyerte a jégkorong Kontinentális Kupát

Jégkorong
1 órája

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik