Vízilabda, férfi Euroliga: egri továbbjutás csoportgyőzelemmel

Vágólapra másolva!
2006.10.08. 01:50
Címkék
Egyetlen komoly riválisát, a Dinamo Moszkvát is legyűrte, ezzel megnyerte a férfi vízilabda Euroliga portói selejtezőcsoportját az Eger, amely a szombat esti ütközetben négy góllal múlta felül az orosz együttest.
A hatcsapatos csoport két kiemelkedő gárdájának összecsapása a várakozásnak megfelelő nagy küzdelmet, és a reméltnél is biztosabb magyar sikert hozott.Az orosz bajnokság bronzérmese, a legutóbb LEN-kupa-elődöntős és soraiban a centerposzton a világbajnok Varga II Zsoltot is felvonultató Dinamo az elején és a meccs második felében tudta tartani a lépést az ob I harmadik helyezettjével, amely a második negyedben játszott a legjobban, s őrizte meg onnan előnyét a mérkőzés végéig.Az Eger csapatjátéka kiválóan működött, s a sok jó egyéni teljesítmény közül is kiemelendő a válogatott kapus, Jászberényi Gábor kitűnő produkciója.Az Eger csoportelsőként szállhat vízbe vasárnap délelőtti zárómeccsén a hatos leggyengébb tagja, a svájci Horgen ellen, amellyel szemben csakis a győzelem nagysága lehet kérdés.
  • Euroliga, 1. selejtezőkör, C-csoport, 4. forduló:
  • Brendon-Fenstherm-ZF-Eger - Dinamo Moszkva (orosz) 17-13 (3-2, 5-2, 5-5, 4-4)
  • magyar góldobók: Nyéki 4, Ma:rcz , Kiss Cs. 3-3, Hegedűs, Maceben 2-2, Decker Á., Baco, Császár
  • Euroliga, 1. selejtezőkör, C-csoport, 4. forduló:
  • Brendon-Fenstherm-ZF-Eger - Dinamo Moszkva (orosz) 17-13 (3-2, 5-2, 5-5, 4-4)
  • magyar góldobók: Nyéki 4, Ma:rcz , Kiss Cs. 3-3, Hegedűs, Maceben 2-2, Decker Á., Baco, Császár
Legfrissebb hírek

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
2 órája

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2 órája

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2 órája

Méretes hibák – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyarország–Szerbia a vízilabda Eb-n, Magyarország–Olaszország a kézilabda Eb-n

Minden más foci
2 órája

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
3 órája

Garát Zsombor csapata nyerte a jégkorong Kontinentális Kupát

Jégkorong
3 órája

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik