Vízilabda: Volvo Kupa is fontos a Kemény-csapat számára

Vágólapra másolva!
2007.03.01. 23:40
Címkék
Kemény Dénes a Volvo Kupa után két nappal nevezi meg a mostani 19-es keretből azt a 13 játékost, aki elutazik a melbourne-i világbajnokságra. A péntektől vasárnapig tartó tornát a görög, a német, a román és a magyar férfi vízilabda-válogatott részvételével rendezik meg Debrecenben.

A magyar együttes számára ez az utolsó felkészülési állomás a március közepén kezdődő világbajnokság előtt. A hét végi torna éppen ezért nagyon fontos, és ahogy a szövetségi kapitánya fogalmazott a csütörtöki, debreceni sajtótájékoztatón, szeretnének a Debreceni Sportuszodában is jó emlékeket hagyni magukról a szurkolókban, és bár az elmúlt napokban főleg fizikai munkát végeztek, az eredmény is fontos lesz számukra. A kapitány szerint ideálisak a körülmények, és noha csupán húsz nap van vissza a vb első csoportmérkőzéséig, elsősorban nem az ellenfelekkel, hanem magukkal foglalkoznak. A kapitány újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, a Volvo Kupa után két nappal nevezi meg azt a 13 játékost, aki elutazik az ötödik kontinensre.

A magyar válogatott a sajtótájékoztató felvezetéseként bemutató mérkőzést vívott a helyi utánpótlást biztosító Debreceni Vízilabda Sport Egyesület vegyescsapata ellen. A center Molnár Tamás úgy vélte, az ilyen népszerűsítő meccsek is nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy még több fiatal válassza a jövőben a vízilabdát.

Debrecenben az önkormányzat is jelentős segítséget nyújt a vizes sportágaknak. Pajna Zoltán alpolgármester elmondta, a 2007-es évben a város 50 millió forinttal támogatja e sportágak edzéslehetőségeit, úgynevezett vízidő megvételével.
Legfrissebb hírek

Az Arsenalnak dolgozott az Everton, megverte idegenben a Villát

Angol labdarúgás
2 perce

Erste Liga: gólokban gazdag meccsen győzött a Csíkszereda Brassóban

Jégkorong
22 perce

Ligue 1: a kelet-franciaországi presztízsmeccsen lezárta rossz szériáját a Strasbourg

Francia labdarúgás
26 perce

Simon Petra: Van esélyünk az első két helyre a BL-csoportban

Kézilabda
33 perce

Távozik az olasz légiós a mosonmagyaróvári női kézisektől

Kézilabda
41 perce

Férfi röplabda Extraliga: könnyedén nyert a veretlen Kaposvár

Röplabda
53 perce

Osztrák hokiliga: sorozatban harmadszor kapott ki a Ferencváros

Jégkorong
1 órája

Sörloth fejesével hozta a kötelezőt az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik