A hazatérő Varga II Zsolt vissza akar kerülni a válogatottba

2007.07.12. 20:00
Címkék
A két kétszeres olimpiai bajnok, Biros Péter és Szécsi Zoltán mellett Varga II Zsolt is az bajnoki címre törő Eger egyik nagy igazolása. A világbajnok center nem titkolja, azért döntött a hazatérés mellett, mert szeretne visszakerülni a válogatott keretbe.
Czerkl Gábor
Czerkl Gábor

TOVÁBBI RÉSZLETEK A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!
Bár nem követelmény a válogatottnál, hogy a kerettagságra pályázók Magyarországon játsszanak, az olimpiai előtti nyáron most is tapasztalható némi visszarendeződés, azaz többen igazolnak haza, mint amennyiben légiósnak állnak.

A hazatérők táborát erősíti, a 2003-ban világbajnoki címet szerző, az elmúlt három évet az orosz Dinamo Moszkva csapatánál töltő Varga II Zsolt is, aki a következő két évben a Brenden-UPC-ZF-Egert erősíti.

„Még tartott az orosz bajnokság rájátszása, amikor az egriek megkerestek – beszélt a szerződés előzményeiről a 29 éves pólós. – Az ajánlat kapóra jött, mivel az olimpia előtti évben mindenképpen haza akartam igazolni, mivel szeretnék visszakerülni a válogatott keretbe, és erre nagyobb esélyem lehet, ha itthon játszom.”

Igaz, Kemény Dénes szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, hogy a Világligán szereplő tizenhét vízilabdás – kiegészülve a jelenleg sérült Kásás Tamással és Steinmtez Ádámmal – alkotja az olimpiai keretet, Varga II azonban nem adja fel előre a harcot.

Varga II Zsolt oroszországi éveiről és a jövő szezonra vonatkozó terveiről bővebben a pénteki Nemzeti Sportban olvashat.
Legfrissebb hírek

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
19 perce

Szánthó Regő: Jó érzés volt visszatérni Dunaszerdahelyre

Minden más foci
50 perce

Tollaslabdában a jövő évtől 15 pontos játszmákat rendeznek

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: elsőként a Carolina jutott tovább a főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
1 órája

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
1 órája

Arne Slot: Lesz még olyan meccsünk, amely után nem a bíróról kell beszélni?

Angol labdarúgás
1 órája

Népsport: a gyermek Sevcsenkót és Klicskót is kitelepítették a csernobili reaktorkatasztrófa után

Népsport
2 órája

Kosárlabda: szép a kirakat, de mi van a boltban?

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik