Vízilabda Világliga-selejtező: román lecke a horvátoknak

2007.07.19. 23:33
Címkék
Úgy került egy lépéssel közelebb a magyar vízilabda-válogatott a Világliga-selejtező csoportelsőségéhez, hogy nem is játszott csütörtökön Portugaleteben. Románia ugyanis meglepetésre két góllal legyőzte a tartalékos, de mégiscsak világbajnok horvátokat.
A hűvös, esős, szeles időben lejátszott találkozón a horvátok egyik legjobbja, Dobud hamar megsérült, de ez sem indokolta, hogy Ratko Rudics játékosai ilyen enerváltan, sok hibával játsszanak. Kemény Dénes két negyedet látott a mérkőzésből, s értékelése szerint a horvátok talán túlzottan magabiztosan szálltak vízbe, de álmosan játszottak és a román csapat ettől gyorsan feltüzelte magát. "A mi pénteki mérkőzésünk ettől nem lesz se nehezebb, se könnyebb, ha nem úgy állunk hozzá, ahogy kell, akkor nekünk is nagyon meg kell szenvednünk, mert a román csapatban annál lényegesen több jó játékos van, hogy csak úgy lazán lehessen őket venni" - mondta a szövetségi kapitány.A szabadnapos magyar csapat a hűvös időre való tekintettel fedett uszodában edzett, a játékosok elsősorban az emberelőnyös helyzetek kihasználását gyakorolták. A magyar válogatottnak a hátralévő három mérkőzéséből elég egyet megnyernie ahhoz, hogy csoportelsőként kerüljön a Világliga augusztusi berlini nyolcas szuperdöntőjébe.A csoport másik mérkőzésén a házigazda spanyolok egygólos vereséget szenvedtek Oroszországtól.A magyar együttes pénteken 18:30 órától a románok ellen száll vízbe.
VÍZILABDA VILÁGLIGA-SELEJTEZŐ, SPANYOLORSZÁG
EREDMÉNYEK:
Spanyolorszag-Oroszország 10-11 (3-2, 3-7, 2-2, 2-0)
Románia-Horvátország 8-6 (2-2, 2-0, 3-2, 1-2)
AZ ÁLLÁS:
1. Magyarország 15 pont
2. Horvátország 9 (45-47)
3. Románia 9 (52-58)
4. Spanyolország 6
5. Oroszország 3
VÍZILABDA VILÁGLIGA-SELEJTEZŐ, SPANYOLORSZÁG
EREDMÉNYEK:
Spanyolorszag-Oroszország 10-11 (3-2, 3-7, 2-2, 2-0)
Románia-Horvátország 8-6 (2-2, 2-0, 3-2, 1-2)
AZ ÁLLÁS:
1. Magyarország 15 pont
2. Horvátország 9 (45-47)
3. Románia 9 (52-58)
4. Spanyolország 6
5. Oroszország 3
Legfrissebb hírek

A Győr távozó irányítója: Az utolsó meccsemig mindent beleadok

Kézilabda
6 perce

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
24 perce

Szánthó Regő: Jó érzés volt visszatérni Dunaszerdahelyre

Minden más foci
55 perce

Tollaslabdában a jövő évtől 15 pontos játszmákat rendeznek

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: elsőként a Carolina jutott tovább a főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
1 órája

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
1 órája

Arne Slot: Lesz még olyan meccsünk, amely után nem a bíróról kell beszélni?

Angol labdarúgás
2 órája

Népsport: a gyermek Sevcsenkót és Klicskót is kitelepítették a csernobili reaktorkatasztrófa után

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik