Alekszandar Sapics szerint megtörtek a magyarok a berlini döntőben

2007.08.14. 22:33
Címkék
Három góljával kulcsszerepet vállalt a magyar legyőzésében a Világliga döntőjében a szerb Alekszandar Sapics, aki úgy gondolja a póló férfias játék, és aki szerint válogatottja durván játszik, válasszon gyengédebb sportot.

Sapics a szerb siker egyik kulcsaként a lelkesedést említette meg, nagyon fontos volt, hogy a válogatottba bekerülő nyolc fiatal nagyon harapott.

A klasszis pólós a gyenge világbajnoki szereplés után maga sem hitt a sikerben, de örült, hogy mégis teljesítették a tervet, azaz az olimpiai kvalifikáció kiharcolását, ráadásul a nagy rivális magyar válogatottat győzték le.

A szerb játékos úgy véli, a két együttes technikailag és fizikailag is nagyjából egyforma, és az utóbbi három évben a taktika területén voltak jobbak a magyaroknál.

AZ ALEKSZANDAR SAPICCSAL KÉSZÍTETT
INTERJÚNKAT A NEMZETI SPORT
SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK!
Legfrissebb hírek

A szumó visszakerült a világjátékok programjába

Egyéb egyéni
19 perce

Sporttörténelem: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit Londonban – videó

Atlétika
25 perce

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
33 perce

„A rájátszásért élek” – LeBron James vezérletével tarol a Lakers; söprésre áll a címvédő OKC

Amerikai sportok
42 perce

Curling vegyes páros vb: második meccsét is elvesztette a magyar duó

Téli sportok
1 órája

Óriási futballdráma Angliában: túl korán örültek a pályára rohanó szurkolók

Angol labdarúgás
1 órája

Biztató formák a magyar csapatban a szegedi kajak-kenu világkupa előtt

Kajak-kenu
1 órája

A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik